Forintra egyforma lenne jövőre a versenyszférában és a közszférában is a rekreációs keret.

Megemelt keretek

Az idei évben a kormány úgy próbálta enyhíteni a koronavírus-járvány turizmusra és vendéglátásra gyakorolt negatív hatását, hogy az egyedüli béren kívüli juttatásként adható Széchenyi pihenőkártya kereteit megemelte, és eltörölte a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettséget az amúgy is kedvezményes adózású juttatásnál. Először csak április 22-től június 18-ig hirdették meg a keretemelést és adócsökkentést, majd kiterjesztették az év végéig – írja a 24.hu.

Ezek a BudapestKörnyéke legfrissebb hírei

Most ennyi a keret

Ez azt jelenti, hogy jelenleg a kedvezményes adózású rekreációs keret vállalkozásoknál évi 800 ezer forint lehet, költségvetési szerveknél pedig 400 ezer forint. A SZÉP-kártya alzsebeire pedig ezen belül legfeljebb a következő összegeket tölthetik fel kedvezményes adózással a cégek.

Mutatjuk:

  • szálláshely alszámlára évi 400 ezer forint,
  • vendéglátás alszámlára évi 265 ezer forint,
  • szabadidő alszámlára évi 135 ezer forint.

Jelenleg nincs szocho

Mivel jelenleg nem kell szochót fizetni, így április 22. óta a fenti keretösszegeken belül mindössze 15 százalék szja-t kell leróni a SZÉP-kártya juttatások után, az év végéig.

Ez várható januártól

Januártól pedig visszaállt volna az eredeti rend, azaz a kedvezményes adózású rekreációs keret vállalkozásoknál évi 450 ezer forint, költségvetési szerveknél pedig 200 ezer forint lett volna. A Pénzügyminisztérium által kedden benyújtott adótörvény-változási javaslat szerint azonban jövőre a béren kívüli juttatásoknál megszűnne a költségvetési szervek és a vállalkozások közötti különbség, azaz egységesen évi 450 ezer forint lenne a rekreációs keret.

A törvényjavaslat

A törvényjavaslat arról nem tesz említést, hogy az alszámláknál terveznének változást. Vagyis ezek szerint januártól visszaállnának az április 22 előtt érvényes összeghatárok, azaz

Mutatjuk ezt is:

  • szálláshely alszámlára évi 225 ezer forintot,
  • vendéglátás alszámlára évi 150 ezer forintot,
  • szabadidő alszámlára évi 75 ezer forintot

Utalhatna majd jövőre is kedvezményes adózással a munkáltató. 

Arról nem szól a fáma…

A tervezet nem szól arról, hogy a béren kívüli juttatás adóterhe változna, ami azt jelenti, hogy januártól visszaáll az eredeti rend, azaz keretösszegeken belül 15 százalék szja-t és 15,5 százalék szochót kell fizetni. Keretösszegen felül pedig továbbra is egyes meghatározott juttatásnak számít, amit a SZÉP-kártyára küld a munkáltató, és az adóalap 1,18-szorosa után kell megfizetni az szja-t és a szochót, ami összesen 35,99 százalékos adóterhet jelent. Úgy tűnik tehát, jövőre már nem akarja annyira tolni a SZÉP-kártyát a kormány, mint az idén.

Így alakulnak jelenleg a számok

A bér után jelenleg 15,5 százalék szochót, 18,5 százalék tb-járulékot, és 15 százalék szja-t és 1,5 százalék szakképzési hozzájárulást kell fizetni, ami összesen 50,5 százalék közterhet jelent.

Kiemelt kép: Illusztráció