Gyilkosság történt Zalaegerszegen. Italozás közben tört ki a balhé. A feltételezett gyilkosokat már el is fogták.

Zalaegerszeg peremkerületi részén, a Szív-hegyen kedden délután három fős társaság italozott.

Szóváltás kerekedett közöttük, majd ketten olyan súlyosan bántalmazták harmadik társukat, hogy a hatvan év körüli férfi életét vesztette.

A főkapitányság tájékoztatása szerint február 18-án a délelőtt egy férfi bejelentést tett, hogy Zalaegerszegen egy Szívhegy úti lakás tulajdonosa meghalt. A helyszínen megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

 A nyomozók nemsokkal később, az esettel kapcsolatban elfogtak egy 43 éves nőt és egy 37 éves férfit, akiket emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték letartóztatásukat.

Kiemelt kép: illusztráció