Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta módosulhat az idősekre vonatkozó vásárlási sáv, erről tárgyal a kormány és a kereskedelmi dolgozók érdekképviselete. Azonban más újdonság is várható, ugyanis a mai kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy jöhet a létszámkorlátozás a boltokban.

Gulyás Gergely a kormányinfón létszámstopról is beszélt

Gulyás Gergely újságírói kérdésre vonatkozóan mondta el, hogy a létszámkorlátozásról már több egyeztetés is zajlott, a kereskedelmi szervezetek is kezdeményezték a létszámkorlátozást. Novák Katalin miniszter ma az Idősügyi Tanács tagjaival egyeztet erről. – Ezen egyeztetések eredményeként a kormány hajlandó arra, hogy változtasson a szabályokon – mondta Gulyás. Ha döntés születik, azt pénteken vagy szombaton jelenthetik be.

Mi lesz a december 24-el?

Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan érkezett egy másik kérdés is, ami a december 24-i bolti nyitvatartásról szólt. Ugyanis több szakszervezet kérte, hogy ne nyissanak ki a boltok aznap.

Kapcsolódó:

Ezt mondta Gulyás Gergely:

Ennek kapcsán Gulyás elmondta, hogy a döntés attól függ, milyen szabályozás lép életbe a mai tárgyalásokat követően az Idősügyi Tanácsban. Amennyiben az idősek vásárlási sávja hatályban marad, akkor megfontolandó, hogy a 24-i nyitvatartásnak van-e értelme. Meg kell várni a mai megbeszélések végét, utána születik döntés – válaszolta Gulyás Gergely a kérdésre.

Mindeközben már folynak a tárgyalások a vásárlási idősáv eltörléséről

Az erről szóló videót a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin néhány perce tette ki a Facebookra. “Az Idősek Tanácsának tagjaival egyeztettünk. A karácsonyi időszakra való tekintettel javasoljuk az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését” – hangzik el a videóban.

Egyre nő a tumultus

Novák Katalin a videón elmondta, hogy az ünnepek közeledtével egyre nagyobb a tumultus az üzletekben, így a feszültség is egyre kiélezettebb a különböző korosztályok között. Az Idősek Tanácsának tagjai – akik korábban maguk kérték az idősáv bevezetését – most azt kérik, hogy a hétvégéken, vagy akár teljes egészében is, töröljék el az idősávot.

Továbbítja a javaslatot a miniszterelnöknek

Novák Katalin ezt a javaslatot továbbítja a miniszterelnöknek. És valószínűleg ez meg is valósul, mert az Idősek Tanácsának múltkori kérése is azonnal teljesült. Az ugye éppen az volt, hogy vezessék be a vásárlási idősávot.

És hogy mit jelent ez a december 24-re vonatkozóan? 

Visszatérve Gulyás Gergely kormányinfójára: ha eltörlik a vásárlási idősávot, akkor vélhetően nem rendelik el a boltok zárva tartását december 24-én. Persze nyilvánvalóan születhet még ezzel ellentétes döntés is, sőt egyelőre azt sem világos, hogy az idősávot egyáltalán mikor törlik el.

Kiemelt kép: Illusztráció