Néhány nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy az amerikai Pfizer gyógyszergyár 90%-os hatékonyságú koronavírus-védőoltást fejlesztett ki, hétfőn az amerikai Moderna nevű cég is bejelentette, hogy kész az oltásuk és 94%-os biztonsággal véd a koronavírustól.

Jó hírek

A Pfizer múlt heti bejelentése után most a Moderna koronavírus-vakcinájáról érkeztek hasonlóan kedvező hírek, a biotechnológiai cég közlése szerint a fázis 3 tesztek előzetes adatai alapján 94,5 százalékban bizonyult hatékonynak az oltóanyaguk – írja a Porfolio.hu.

Modern oltás

A Pfizerhez hasonlóan a Moderna is úgynevezett mRNS (hírvivő RNS) alapú vakcinát fejleszt, vagyis nem legyengített vírusok vannak benne.

30 ezer emberen tesztelték

A Moderna tesztjein több mint 30 ezer önkéntes vett részt. Azok közül, akik két dózis vakcinát kaptak, mindössze öt résztvevő kapta el a koronavírust és lett tüneteket mutató beteg.

Független ellenőrök vizsgálták

Ezzel szemben a placebóval beoltott önkéntesek közül 90 fő betegedett meg az amerikai egészégügyi intézet független adatellenőrző bizottsága szerint.

Magyar ötlet

Mind a két vállalat az úgynevezett mRNS, vagyis hírvivő RNS technológiával fejleszti a koronavírus elleni vakcinát. Ezt egy Szegedről még a nyolcvanas évek közepén kirúgott kutató kezdte el fejleszteni.

Magyar-német-amerikai

Karikó Katalinról többször írtunk, ő a Pfizer oltásának fejlesztésében vett részt. Az oltást az amerikai gyógyszergyár a német BioNTech gyógyszergyárral közösen fejlesztette ki, a magyar kutató pedig a német cégnél dolgozik.

Nagyon biztonságos

Az mRNS oltás lényege, hogy nem legyengített vírusból készül, ezért nagyon biztonságos. Az mRNS amolyan üzenőmolekula, amely segít időben megtanítani a test védekezősejtjeinek, hogyan kell elbánni a koronavírusokkal.

Három vakcina van célegyenesben

Jelenleg három vakcináról érkeznek hírek. Azt tudjuk, hogy a Pfizer oltását napokon belül engedélyezhetik Amerikában és az EU-ben, ha ez megtörténik, akkor 100 ezer darabot kap belőle Magyarország is.

Putyin lánya is megkapta

Ezzel párhuzamosan szó van egy orosz oltásról is, ezt Putyin elmondása szerint még augusztusban a lánya is megkapta. A BBC hírei szerint már szintén a 3. kísérleti fázisban van. A probléma az vele, hogy nem a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő független vizsgálat során folynak a kísérletek. Ebből az oltásból a külügyminiszter bejelentése szerint decemberben érkezik minta Magyarországra. | Ide kapcsolódik: Nagyon nem stimmel valami: A Pfizer Covid-vakcinájának vannak mellékhatásai, az orosz oltás viszont hibátlan lenne?

Felpörögtek a vakcinagyártók

A Moderna nevű amerikai gyártó vakcinája szintén célegyenesben van, már akár már december előtt ennek is meglehet az amerikai engedélye. Az USA-ben úgy számolnak, hogy a 260 milliós lakosú országot 5 hónap alatt be tudják oltani. Vagyis kezdenek nagyon felpörögni a vakcinagyártók.

Kiemelt kép: illusztráció