10 milliárd forintnak megfelelő eurót nyert egy magyar nyertes tavaly november 22-én az Eurojackpot-sorsoláson. A 30 milliós eurós nyereményét 90 napon belül kellett átvennie a Szerencsejáték Zrt-nél. Ez megtörtént és elárult néhány dolgot magáról.

A legeredményesebb magyar lottózó kitöltött egy kérdőívet, ebben azt mondta magáról a Szerencsejáték Zrt. nyertesekkel foglalkozó munkatársának, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg.

Kiderült, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton, ám korábban még nem nyert nagy összeget.

Egyetlen rituáléja, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amelyről azonnal értesítette a házastársát.

Mire költi a nyereményét? A játékos elmondása szerint utazásra, autóra, lakásra biztosan jut majd a jackpotból, de jótékonykodni és befektetni is fog, amelyhez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, szűkebb családja is részesül majd az összegből.

Arra a kérdésre pedig, hogy a nyereményét követően abbahagyja-e a lottózást, egyértelmű és a fentiek fényében egyáltalán nem meglepő választ adott: esze ágában sincs, tovább játszik majd.

Kiemelt kép: illusztráció