Meghalt Csűrös Karola, a színésznő 85 éves volt. Férje halála után magányosan élt 13. kerületi lakásában, szinte ki sem mozdult otthonról.

Meghalt Csűrös Karola

85 éves korában meghalt Csűrös Karola – tette közzé a Facebookon a Madách Színház, amelynek társulatának egykori tagja volt.

Gyerekként sokat járt színházba

1936-ban született, szüleivel gyakran jártak színházba, de egy meghatározó kamaszkori operaélmény, a Varázsfuvola előadása fordította igazán a színészet felé. Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1959-ben végzett.

A Madách Színház tagja lett

A főiskola után egyből a győri Kisfaludy Színházba került, 1962-től pedig a Madách Színház tagja lett. A Wikipedia szerint a kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált, alakításaira pedig az alapos kidolgozottság jellemző. Több filmben és televíziójátékban is szerepelt. Ismertebb alakításai közé tartozik az Úri muri Rozikája vagy az Ahogy tetszik Céliája.

A Szomszédok tette ismertté

Országosan legismertebbé az 1987-ben indult kultikus teleregény, a Szomszédok Etusának szerepében vált.Eleinte nem is értettem, mit akarnak, amikor ordítoztak utánam a gyerekek az utcán, hogy “tyúkanyó, tyúkanyó”. Aztán megszoktam, hogy hiába van rossz napom vagy sietős dolgom, mindenkit végig kell hallgatnom, aki a legszemélyesebb élményeivel állít meg az utcán, nem is engem, hanem Etust– mondta a szereppel járó népszerűségről.

Férje rendezte a Szomszédokat

A Szomszédokat 2019-ben elhunyt férje, Horváth Ádám rendezte. Lányát Frajt Edit, unokáját Ábel Anita alakította. Etus vejét pedig Kulka János játszotta.

Örökre Etus maradt

Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus – emlékszik a színház Csűrös Karolára, akit a saját halottjának tekintenek. “Karcsika, sosem felejtünk el.” – búcsúztak tőle.

Nemrég ünnepelte születésnapját

Csűrös Karola nemrég ünnepelte 85. születésnapját, amelynek kapcsán nemrég azt nyilatkozta, hogy sokan köszöntötték, de a családi ünneplést pár nappal el kellett halasztani, mert nem érezte jól magát.

Megromlott az egészsége

Megromlott az állapota A színésznő egészsége az utóbbi időben nagyon megromlott. Férje halála után már alig mozdult ki a lakásából.

Sokszor volt szomorú

„Sajnos sokszor vagyok szomorú, de hát milyen is lennék? Elveszítettem életem szerelmét, Horváth Ádámot, nem tudok járni… Sok örömre nincs okom, persze erre mindig rácáfolnak a szeretteim, a barátaim, akik tartják benne a lelket” – mondta nemrég a Blikknek.

Kiemelt kép: Csűrös Karola – Forrás: TV2