Borús, csapadékos idő lesz a jövő héten, fokozatos lehűlésre is készülni kell, jövő vasárnap többfelé már a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap este juttattak el a sajtónak.

Hétfőn a nap első felében sokfelé várható eső, zápor, a déli megyékben zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon azonban már késő délelőtt, a Dunától keletre pedig a délután folyamán fokozatosan megszűnik a csapadék, ezzel együtt nyugat felől a felhőzet is csökken és kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-16 fok között alakul, 10 fok körüli értékek csak az Északi-középhegység északi oldalán, illetve hajnalban a nyugati határvidéken lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 13-20 között valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Kedden kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor, néhol zivatar is. A szél többfelé megerősödik. A leghidegebb órákban 3-10 fok lesz. Napközben az északi megyékben 11-18, délen 19-24 fokig melegszik a levegő.

Szerdán és csütörtökön is többfelé kell esőre, záporra számítani. A minimumok szerdán 6-14, csütörtökön 4-10 fok között alakulnak. A maximumhőmérséklet szerdán 12-17, csütörtökön 11-17 fok között valószínű.

Péntek hajnalban többfelé köd képződik, majd fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 10-16 fok között alakul.

Szombaton szórványosan lehet eső, zápor. A szél élénk, néhol erős lesz. A minimumhőmérséklet 3-10, a maximumhőmérséklet 10-16 fok között alakul.

Vasárnap helyenként fordulhat elő eső, zápor. A szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A leghidegebb órákban 1-8 fok lesz. Napközben 7-12 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Viharok Franciaországban

A Franciaország délkeleti részére lecsapó Amelie vihart orkánerejű szél, erős esőzések és hirtelen áradások kísérték.

A Meteo France jelentése szerint Cap Ferret-nél óránként 163 kilométeres erejű széllökéseket mértek, az Atlanti-óceán partjának mentén északabbra található Ré szigetén óránként 139 kilométeres, míg Bordeaux belvárosában óránként 121 kilométeres erejű volt a szél.

A vihar napközben fokozatosan haladt az ország belseje felé és veszített az erejéből, de a délnyugati országrészben 140 ezer háztartás áram nélkül maradt vasárnap.

Személyi sérülés nem történt, a hatóságoknak elsősorban az utakra dőlt fák és a leszakadt vezetékek miatt kellett intézkedniük, számos mellékút járhatatlan volt vasárnap és a regionális vasúti vonalakon is szünetelt a közlekedés.

Landes megyében 47 ember mentettek ki egy kempingből, Mimizan településen a kaszinó teteje beomlott. A dél-franciaországi Marseille-től húsz kilométerre található Marignane településen három óra alatt 50 milliméternyi eső esett, két folyó kilépett a medréből, és elárasztotta a teljes várost. A környéken mintegy harminc autós szorult a gépkocsijába, őket a tűzoltóknak kellett kimenteniük.

MTI, Kiemelt kép: Égkép 2019.11.03. 19:33