Átfogó kormányzati vizsgálatot rendelt el Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy kiderüljön, a győri tragédiánál mulasztott-e bármelyik szerv vagy alkalmazottja.

A börtönből szeptemberben szabadult H. G. vasárnap végzett 13 éves nevelt lányával és 10 éves kisfiával, majd öngyilkos lett. Egyedül hat éves kislányát hagyta életben. A gyerekek most voltak a szabadulás utáni első láthatáson apjuknál. A bíróság nem korlátozta a láthatást, érvelésük szerint erre vonatkozó igény nem merült fel.  Egy igazságügyi pszichológus szakértő pár hónapja azt állapította meg, az apával minden rendben van. Azt nem tudni, hogy a gyámhivatalnak látóterében volt-e a család. A rendőröket az anya értesítette, miután gyerekei közül csak a legkisebbet érte el, aki órákon át halott testvérei mellett lehetett. Az apa gyilkolás közben mesét nézetett legkisebb gyermekével- erről a LikeNews.hu ebben a cikkben írt.

Kalapáccsal támadt a feleségére

H. Gábor már 2016 májusában is egy brutális tett miatt szerepelt a híradásokban. A férfi féltékenységében egy kalapáccsal verte be felesége koponyáját, majd többször meg is szúrta a nőt. Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. 2017 decemberében a Szombathelyi Törvényszék öt év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, ugyanakkor a szülői felügyeleti jogát nem vonták meg. Az ítéletet a Győri Ítélőtábla tavaly helyben hagyta. Felmerül a kérdés, mégis, hogyan szabadulhatott idén szeptemberben ez a szörnyeteg?

Kérdőre vonták a minisztert

A tragédia miatt nyílt levelet írt a miniszternek Péterfy-Novák Éva író, aki Varga Judittól  azt kérdezte, „hány nőnek és gyermeknek kell még meghalnia, hogy komolyan vedd a családon belüli erőszakot.”

Szeretném, ha válaszolnál arra, hogy a féléven belül három „családirtás” elegendő indok-e arra, hogy legalább résnyire kinyisd a szemed, hogy átértékeld a lekezelő, lenéző kommunikációdat ezzel kapcsolatban. Választ szeretne arra, ki a felelős a győri családirtásért, és miért nem ratifikálja a kormány az Isztambuli Egyezményt.És ne, ne háríts Judit, ez nem az a szint, amikor lesöpörheted magadról a mocskot. Ez az a szint, amikor ki kell állnod, elnézést kell kérned, és azonnal kampányolnod kell a ratifikálásért.

Az egyezmény 31. cikke szól a szülői felügyeleti jogról és a láthatásról, ezt is idézi Péterfy-Novák. Ez a cikk előírja, hogy az erre vonatkozó szabályok meghozatalakor figyelembe kell venni az egyezmény hatálya alá tartozó erőszakos cselekményeket, illetve olyan szabályokra van szükség, hogy a láthatási vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlása ne veszélyeztesse az áldozat vagy a gyerek jogait és biztonságát.

Válaszolt a miniszter

Varga Judit válaszában visszautasította, hogy „két gyerek borzalmas halálát alantas politikai haszonszerzésre akarják felhasználni”, őt is lesújtotta a gyerekgyilkosság tragikus híre. Azt írta, a vonatkozó magyar jogszabályok megfelelnek az Isztambuli Egyezmény követelményeinek, konkrétan az említett 31. cikknek is, de ez nem elég, ha ilyen tragédia előfordulhat, ezért rendelte el a vizsgálatot.

Kiemelt kép: Varga Judit, igazságügy miniszter – Forrás: MTI