Baján és Zalaegerszegen jött világra éjfél után egy perccel egy-egy kisfiú, így idén az éve első babái címet osztották ki.

Kislány 2020 első budapesti újszülöttje, akárcsak tavaly. A gyermek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben jött világra 0 óra 25 perckor. 3120 grammal született, és az Elvira nevet kapta.

De bármennyire gyors volt is a kis Elvira, nem tudta leelőzni a nagykanizsai és bajai vetélytársakat. Ugyanis mindkét településen született gyermek éjfél után egyetlen perccel.

A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Kovács Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, a családban először egy kislány, majd három fiú született. A baba és édesanyja egyaránt jól vannak – közölte Vörös Attiláné szülésznő.  

A Bajai Szent Rókus Kórházban szintén éjjel 0 óra 1 perckor segítették világra az új esztendő első gyermekét. A kisfiú, Trszkits Endre, 3940 gramm súllyal és 53 centiméterrel született, császármetszéssel. A 27 éves mélykúti édesanyának Endre az első gyermeke. Mindketten jól vannak.

Tavaly egyébként Miskolc volt a befutó,  Vanda 47 centiméterrel és 2350 grammal jött világra elsőként az országban, és a Vanda nevet kapta (egyébként a fővárosi első baba is kislány volt).

A turócszentmártoni kórháznak volt egy érdekes sorozata: 2017-ben és 2018-ban is ugyanaz a nő hozta világra az év első babáját. Alexandra 2017. január 1-én, míg Mária 2018. január 2-án jött világra.

Kiemelt kép: illusztráció