A vakcinakutatások már a vírusmutációkra koncentrálnak, és egy új mutáció elleni vakcinafejlesztés akár 2-3 hónap alatt is megtörténhet – mondta Rusvai Miklós víruskutató pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A legtöbb változás nem számít

Hozzátette: a koronavírus genetikai anyaga 30 ezer kódból áll, és sok mutációnál csak egy információ változik. A legtöbb változás nem befolyásolja a vírus terjedőképességét, megbetegítőképességét és a vírusfehérjét – közölte Rusvai Miklós. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez a legveszélyesebb

 Azt mondta, a szakemberek a főbb mutációk közül a dél-afrikait tartják a legveszélyesebbnek, mivel annál változott a vírus tüskefehérjéje is. Ezzel a mutációval szemben az eddig kidolgozott vakcinák hatékonysága 94-ről 84 százalékra csökkent – fűzte hozzá, hangsúlyozva: a mutációkat leginkább azzal lehet gátolni, ha az átoltottság révén világszerte kialakul a „nyájimmunitás”. Ez valószínűleg nem az idei év eredménye lesz, mivel ehhez az egész világon meg kellene fékezni a járványt – jegyezte meg.

Így lesz kisebb az esélye a mutációk kialakulásának

 A víruskutató elmondta: minél kevesebb embert betegít meg a vírus, és minél kisebb mértékben szaporodik a fertőzöttekben a vírus, annál kisebb a további mutációk megjelenésének veszélye – írja az MTI.

Eddig tarthat az immunitás

A 2020 tavaszán a világjárvány kitörésének egyik európai gócpontjának számított tiroli Ischgl település lakóinak körében végzett átfogó kutatás bizonyítja a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távú immunitását. Az erre vonatkozó tanulmány eredményeit csütörtökön tárta nyilvánosság elé az Innsbrucki Orvostudományi Egyetem.

Újravizsgálták őket

Mivel az ischgl-i lakosság koronavírus-betegségen – igazoltan vagy vélhetően – átesett részénél már 2020 áprilisában vizsgálták, milyen mértékben termel a szervezetük antitestet, amely a későbbiekben megóvhatja őket egy esetleges további megbetegedéstől, a tiroli tudósoknak alkalmuk volt novemberben újra megvizsgálni az érintett populációt. 

Ezt az eredményt kapták

A 900 emberen végzett kutatás eredménye azt mutatta, hogy a megszerzett immunitás még 7 hónap elmúltával is stabilan jelen van, a felmérésben részt vevők 90 százalékánál még mindig kimutatható volt az antitestek jelenléte.

Ez történt áprilisban

Az áprilisi antitest vizsgálatokban az 1600 lakosú Ischgl település mintegy 80 százaléka, 1473 ember vett részt, és közülük mintegy 45 százalékban mutatták ki akkor az antitestek jelenlétét. Ebből következik, hogy a lakosság közel fele esetleg tünetmentesen, de átesett a betegségen.

Antitest

A novemberi vizsgálat kifejezetten azokra irányult, akik szervezetében már áprilisban is termelődött antitest, illetve olyanok is részt vehettek benne, akiknél ez akkor nem volt kimutatható, illetve az első felmérésben még nem vettek részt.

A céljuk

A kutatás célja volt, hogy megtudják, mekkora a lakosság átfertőzöttsége, milyen mértékben és meddig képesek a betegségen átesettek megfelelő immunválaszt kialakítani, és ezáltal hogyan reagálnak a járvány egy következő hullámára – írja az MTI.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay