Site icon LikeNews

Kiderült, ez volt Törőcsik Mari végakarata – Eközben Járai Máté és felesége is megható posztban búcsúzik

Ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta ma hajnalban elhunyt Törőcsik Mari, a magyar színjátszás pótolhatatlan egyénisége, a a nemzet színésze és a nemzet művésze. Törőcsik Mari 85 éves korában hunyta le örökre a szemét.

Egész Magyarország gyászolja

A színésznőtől az egész hazai közélet és sztárvilág megrendülten búcsúzik, mint megírtuk a politikusok is szívszorító szavakkal köszönnek el a legendás művésztől. Emellett pedig a hazai celebélet számos alakja is közösségi oldalán megosztott posztban emlékezik meg a színésznőről, aki már évekkel ezelőtt rendelkezett a búcsúztatójáról, illetve végső nyughelyéről. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Már korábban végrendelkezett

Törőcsik Mari végrendelkezésének részleteiről a Blikk számolt be még 2018-ban, a színésznő akkor azt mondta egyetlen vágya, hogy halálát követően találkozhasson megboldogult férjével, Maár Gyulával, a Fekete-tengerben. EZ IS ÉRDEKELHET: Egy legenda élete: Isten éltesse a ma 85 éves Törőcsik Marit! – Nézegessen képeket a művésznőről fiatal korából!

Maár Gyulával szeretne újra találkozni

„Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni és egy pélyi elemista, negyedik-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája” – idézte akkor a színészmő Bérczes László beszélgetőkönyvében megjelent szavait a lap.

Nem lehet még részleteket tudni a temetésről

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy valóbban így vagy netán más módon helyezik-e végső nyugalomra Törőcsik Marit, de várhatóan hamarosan újabb részletek látnak majd napvilágot a színésznő búcsúztatójával kapcsolatosan.

Járai Kíra is búcsúzik

Mindeközben Törőcsik Mari fogadott unokájának, Járai Máténak a felesége, Kíra is búcsúzott a művésznőtől. Közösségi oldalán azt írta: „Újra együtt vannak” – utalva ezzel Törőcsik Maár Gyulával való házasságára, akivel 41 éven át alkottak egy párt.

Megható videó

Kíra Instagram oldalán a szöveghez egy videót is csatolt, amin Törőcsik Mari és Maár Gyula közös fotója látható, és ami alatt egy hangrészletet hallható az egyik darabból, amelyben Törőcsik Mari szerepelt.

Járai Máté pedig egy közös képet tett közzé

Pótolhatatlan egyéniség

Törőcsik Mari személyében a magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk – hangsúlyozza a Nemzeti Színház közleményében, melyből az is kiderül, hogy a színház a művésznőt saját halottjának tekinti.

Több könyv is megjelent az életéről

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: “nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására. Törőcsik Mari pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Törőcsik Mari – Forrás: LikeNews.hu

Exit mobile version