Hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit. A Kossuth-díjas színésznő még múlt pénteken került be az egészségügyi intézménybe, mivel rosszul érezte magát, és az ápolójával együtt úgy látták a legjobbnak, ha kihívják a mentőket.

Pénteken nem érezte jól magát és hogy elkerüljék a nagyobb baj, orvost hívtak Törőcsik Marihoz. A művésznőt azonnal kórházba vitték, majd két napig vizsgálták. Szerencsére leletei jók, így nem kellett hosszabb ideig bent maradnia. Állandó ápolója is végig vele lehetett.


A Vas megyében élő művésznő szerint a hirtelen időváltozás nem tett jót neki, de a lényeg, hogy újra otthon lehet, mert ott tud a legjobban erősödni. Törőcsik Marinak korábban nyelőcsőproblémái is voltak, de úgy tűnik, az is rendbe jött.

„Jól tudok enni, étvágyam is van. Sokan látogatnak, hívnak, keresnek, amitől mindig jó kedvem lesz, és csak ez számít!” – mondta a Kossuth-díjas színésznő Blikknek.

Törőcsik Mari 2009-ben esett kómába, kevesen hittek a felépülésében. Pár hónap múlva már újra színpadon állt. 2013-ban, férje Maár Gyula halála annyira megviselte a színésznőt, hogy azóta súlyos egészségügyi problémákkal küzd. Szinte állandó orvosi felügyelet alatt van. Ha teheti, akkor inkább velemi otthonában lábadozik.

Kiemelt kép: szinhaz.hu