Elképesztő vagyont örökölt Vajna Tímea. Az elhunyt producer tavaly írt végrendelete ugyanis eltűnt, így a hagyatéki tárgyaláson Vajna Tímeát nevezték meg egyedüli örökösként, aki az ország egyik leggazdagabb asszonya lett.

A január 20-án elhunyt Andy Vajna hagyatéki tárgyalásán nem mutatták be az eredeti végrendeletet, mivel annak eredeti példánya „nem volt fellelhető” – írja a hvg.hu

A tárgyaláson jelen lévő közjegyző így az eljárás során elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján állapította meg a hagyatéki vagyont és az esetleges tartozásokat, illetve kijelentette, hogy az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó háztartása részére. 

Az örökség értéke, több, mint 123 millió dollár, vagyis több mint 37 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy Vajna Tímea a 31. leggazdagabb magyar lett.

A hagyatéki vagyonnak az az AV Perfect nevű cég számít, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár, azaz mai árfolyamon számolva mintegy 37,3 milliárd forint. Ezen felül a hagyatéki vagyon részét képezi az AV Holdings nevű cég, egy 1994-es produceri szerződésből származó díjazás, különféle műkincsek, egy Bentley típusú autó és három bankszámla is. 

Kiemelt kép: Vajna Tímea/Instagram