A somogyi nő dühében 13 millió forintot lopott egykori élettársa pénzváltójából. Az asszonyt felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.
Pénzváltóból lopott
13 millió forintot lopott a korábbi munkahelyéről egy 49 éves nő. Az asszony a barcsi pénzváltóban dolgozott, de az ügyvezetőként dolgozó volt élettársa tavaly februárban felmentette a munkavégzés alól.
13 milliót vitt magával
Mivel nyitva volt az ajtó a szellőztetés miatt, ezért a nyitott ajtón keresztül bement az irodába. Kihasználta, hogy az ott dolgozó személy éppen az ügyfeleket szolgálta ki, az asszony hat köteg, kötegenként 100 db húszezer, és egy köteg, 100 db tízezer forintos címletű bankjegyet, azaz összesen 13 millió forintot rejtett a táskájába, majd távozott az üzletből.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Lövöldözés Dunaharasztiban, egymásnak ugrott két férfi, nőügy lehet a háttérben
Visszavették tőle a pénzt
Az eltulajdonított készpénz nem a valutaváltó, hanem a vele szerződésben álló bank tulajdonát képezte. A lopott pénzzel a nő nem jutott messzire, mivel a hiányt szinte azonnal észlelve az üzletvezető a nő után sietett, akit a valutaváltó bejáratától alig néhány méterre utolért, és visszavette tőle a pénzt.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!
Eljárás indult a nő ellen
A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltségének tájékoztatása szerint a nővel szemben testi sértés miatt is folyamatban volt már eljárás, ezért az ügyeket a Barcsi Járásbíróság egyesítette – írja a Kékvillogó.
Felfüggesztett börtönt kapott
A nő egy év nyolc hónap börtönt kapott, melynek végrehajtását két évre felfüggesztetté. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- “A főorvos mondta el, hogy sajnos nem tudnak rajta segíteni” – szívszorító szavakkal emlékezett édesapja a szolgálat közben elgázolt rendőr utolsó óráira
- Felrobbant egy elektromos autó a nyíregyházi családi ház garázsában, lakhatalan lett az épület
- Hegedűs Zsolt: egyre nagyobb a betegbiztonsági kockázat, az intenzív ellátás területén van a legnagyobb probléma
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a szobi vonalon
- Hamis katonai behívót kapott egy dömösi lakos, a vicceskedő férfit elfogta a rendőrség
Kiemelt kép: illusztráció

