Leesett a katolikus templom tornyából és meghalt egy plébános Békés megyében. Az atya éppen az órát akarta megjavítani, amikor bekövetkezett a tragédia.

Az egész települést, s a környező falvakat is megrázta a köztiszteletben álló Ákos atya tragikus halála. Pénteken délután a magyarbánhegyesi katolikus templom tornyából leesett a szolgálatot ellátó plébános és meghalt.

A hét éve felszentelt Fabisz Ákos korábban a szegedi dóm káplánja volt, 2012-ben szentelték fel, ezt követően kezdte meg szolgálatát a Békés megyei településen, ahol a hívek nagyon szerették.

„Plébános úr pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Munkássága, lénye, közösségre ható ereje, vidámsága, végtelenül hiányozni fog.” – írta az önkormányzat közleménye.

A vasárnapi adventi ünnepség helyett, délben az adventi gyertya meggyújtásakor, egy közös imádságra várják a lakosságot Ákos atya emlékére.

Nagybánhegyes-Magyarbánhegyesi Evangélikus Egyházközség információi szerint a plébános a halála előtt is annak a templomnak a toronyóráját igazította, amelynek rendbetételén erőn felül sokat munkálkodott.

A rendőrség vizsgálja a tragédia okát és körülményeit.

Kiemelt kép: youtube.com