Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége arra kéri a híveket, hogy száznál többen ne tartózkodjanak egy-egy istentiszteleten. Az egyház vezetése azt követően adta ki a szerdai felhívást, hogy a kormány veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus miatt. Ugyanígy tett a katolikus egyház és a Hit gyülekezete is. Közben a szerda esti adatok alapján kiderült, hogy továbbra is gyorsan terjed a járvány Olaszországban.

A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát – nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek azt követően, hogy a kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus járvány miatt.

Semjén Zsolt elmondta: a száz fő feletti beltéri rendezvények megtiltásával összefüggésben azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.

A reformátusok azt kérik, hogy ahol száz hívet meghaladó istentiszteletre lehet számítani, akár több istentiszteletet is tartsanak vasárnap, hogy a létszám ne haladja meg az előírtat. Az istentiszteletek között legalább félórás szellőztetési szünetet kell tartani.

Azt is kérik, hogy azok a gyülekezetek, amelyek online közvetítik istentiszteleteiket, küldjék el a közvetítés linkjét, amelyet közzétesznek az egyház hivatalos honlapján, így „akik kényszerűségből otthon maradnak”, a közvetítés útján bekapcsolódhatnak „az istentiszteleti közösségbe”.

Hozzátették: „kérjük a nagyvárosi gyülekezetek lelkipásztorait, hogy amennyiben szükséges, egyeztessenek egymással, tájékoztassák a gyülekezeti tagokat, hogy a létszámkorlátozásra való tekintettel mely szomszédos gyülekezet istentiszteleteit látogathatják átmenetileg.”

A katolikusok napokkal ezelőtt kiadták, hogy kérik a szentmiséken a kézfogás és a nyelvre áldoztatás elhagyását, helyette a kézbe áldoztatás általánossá tételét, a papoknak mise előtt és után fertőtleníteni kell a kezüket, a gyóntatókat ki kell szellőztetni, a gyóntatórácsra fóliát kell ragasztani, a szenteltvíztartókat pedig ki kell üríteni.

Korábban a Hit Gyülekezete adott ki közleményt. Ők azt írták, hogy a budapesti Hit Parkban az istentiszteletek a meghatározott ideig nem kerülnek megrendezésre: online igehirdetésekre kerül majd sor. Országosan a különböző településeken csak olyan istentiszteletek tarthatók, amelyeken egyszerre 100 főnél kevesebben vesznek részt.

Nagy a baj Olaszországban

Friss hír szerda 19:30: Tombol a járvány Olaszországban. Az elmúlt huszonnégy órában csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.

Kiemelt kép: Szent István – székesegyház Székesfehérváron – Fotó: LikeNews.hu