Budapesten a Kőbányai Gépmadár Óvoda szűkszavúan annyit közölt, hogy koronavírus-fertőzés miatt két hétre bezárnak. Ez már a harmadik óvoda, ahová nem mehetnek gyerekek a vírus miatt. Továbbra sem válaszol senki arra, hogy ilyenkor tesztelik-e a szülőket, családtagokat.

A Kőbányai Gépmadár Óvoda előtt az óbudai Százszorszép Óvodát, elsőként pedig a törökbálinti Walla Óvodát zárták be. Óbudán és Törökbálinton két hetes karanténba kerültek a gyerekek.

Akkor szerettük volna megtudni, hogy a karanténba került gyermek szüleinek is karanténba kell-e vonulniuk. Elek Sándor Törökbálint polgármestere portálunknak azt mondta, hogy szerinte igen, hiszen otthon szoros kontaktusba kerülnek a kisgyerekek a szüleikkel, azonban erről nem az önkormányzat dönt.

Megkerestük Nemzeti Közegészségügyi Központ Főváros és Pest-megyei KH Népegészségügyi főosztályát, vagyis a Pest megyei tisztifőorvost. Ők sem tudtak válaszolni a kérdésünkre, tovább küldtek minket a Kormányhivatalhoz.

A Kormányhivatalnál azt a választ kaptuk, hogy ez ügyben keressük a megyei tisztifőorvost. Amikor elmondtuk, hogy onnét már a Kormányhivatalhoz irányítottak minket, levélben kérték a kérdéseinket, négy napja nem sikerült válaszolniuk.

Óbudán 110, Törökbálinton 14 gyermek került karanténba, a kőbányai óvoda semmit nem közölt arról, hogy karanténba kell-e vonulniuk a gyermekeknek vagy sem.

Nagy a baj Magyarországon

Nem működik megfelelően Magyarországon a tesztelés – ezt állítja Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikus professzora, a kormány tanácsadója.

a fertőzések egy jelentős részét eleve olyan esetek okozzák, akik a fertőzés átadásakor nem mutatnak tüneteket. Általában a tünetek megjelenése előtti egy-két napban, illetve a tünetek megjelenését követő néhány napban a leginkább fertőző egy koronás” – mondta a Portfoliónak Röst Gergely.

„Amikor valaki elkezd tüneteket mutatni, eltelhet egy-két nap, mire komolyan veszi és felhívja az orvost. Ha úgy ítélik meg, hogy koronavírus-gyanús az eset, kérnek tesztet. Erre sokszor napokat kell várni, utána az eredményekre szintén. Előfordul, hogy a tünetek után 8-10 nappal derül ki valakiről, hogy pozitív. Addigra már túl is van az igazán fertőző fázisán, szinte felesleges karanténba rakni.

Látszik, hogy egy nagyon rövid időintervallumban kellene lebonyolítani a hatékony tesztelést, ami nagyon nehéz, és itt jön be a képbe a kontaktuskutatás. Akiket egy megtalált eset fertőzött meg, azok még a fertőzés korábbi fázisában vannak. A kontaktuskutatáson keresztül olyan embereket is ki lehet emelni a fertőzési láncból, akik még a tüneteik megjelenése előtt vannak. Így lehet elérni, hogy ennek érdemi hatása legyen a járványgörbére.”

Esetszám-emelkedést hozhat az iskola

Azt lehet tudni, hogy a gyerekek nagyrészt tünetmentesen vagy sokkal enyhébb tünetekkel vészelik át a fertőzést, mint a felnőttek, viszont az a kis részük, aki tünetes, ugyanakkora víruskoncentrációt mutat, mint a felnőttek. De itt nem csak arról van szó, hogy a gyerekek kontaktusszáma megnő. 

„Most 6-23 éves korig egy óriási tömeg egyszerre megy be az oktatási intézményekbe, és nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok és más iskolai dolgozók is. Megnő a tömegközlekedést használók száma, főleg Budapesten és a nagyobb városokban, a szülők is többet találkoznak. Összességében ez egy jelentős kontaktusszám-emelkedés egyszerre” – mondta Röst Gergely.

A fiatalok körében jól láthatóan terjed a járvány: sok eset szórakozóhelyekről és gólyatáborokból érkezik. A matematikus arra is figyelmeztet: „hogy az adatokban, így a mostani esetszám-növekedésben is van egy kéthetes késés. Akiket most regisztrálunk, azok jelentős része még augusztus közepén fertőződött meg. A hosszú hétvége hatása csak most fog jönni.”

Kiemelt kép forrása: MTI