Tegnap óta hangos tőle a sajtó, hogy váratlan fordulatok rázzák majd fel a TV2 szuper produkciójának, a Dancing with the Starsnak az állóvízét. A műsor Instagram oldalán meg is jelent egy videó, amiből kiderül, hogy a szombai élő showban bizony történni fog valami, amire senki sem számított, azóta pedig egyre több helyről érkeznek információk a tekintetben, hogy mi is lehet ez a váratlan fordulat.

Két páros nem fog színpadra lépni

A videó közzétételét követően nem sokkal kiderült, hogy két páros nem fog színpadra lépni szombat este, ám hogy melyik két párosról van szó azt a csatorna nem erősítette meg. Persze egyből megindultak a találgatások, miszerint bizonyára a telenovella sztár Gabriela Spanic marad majd távol párjával együtt, ugyanis a Paula és Paulina főhősnőjének a napokban hunyt el az édesanyja. Noszály Sándor neve is felmerült, illetve Détár Enikőé is, ugyanis ők mindketten megsérültek: míg előbbi a múlt heti élő adásban, addig utóbbi az azt megelőző próbákon.

Marsi Anikóék az egyik páros?

A találgatások bár javában zajlanak még mindig, ám a Blikk ma reggeli cikkéből kiderül, hogy az egyik távol maradó páros Marsi Anikó és táncpartnere lehet. A Blikk információi szerint a TV2 kirobbanóan sikeres táncos műsorának egyik kimaradó kettőse a Marsi Anikó és Szabó Gábor alkotta duó, azaz éppen a csatorna sztárja, a Tények egyik házigazdája kerül le a képernyőről.

Egyáltalán nem próbál

– Marsi Anikó egyáltalán nem próbál, semmi olyan eseményen nem vett részt, amely a Dancing with the Stars versenyével kapcsolatos, de a TV2 Tények stúdiójában vagy szerkesztőségében sem látta senki hétfő este óta. Anikó akkor vezette a híradót utoljára, pedig eredetileg a héten be volt osztva műsort vezetni – árulta el a lapnak egy, a csatornánál dolgozó bennfentes.

Vajon mi lehet ennek az oka?

A TV2 közösségi felületein csütörtökön jelezte, lesz változás a műsorban, a kommentelők persze azonnal találgatni kezdtek, kik és miért maradhatnak távol. Sokan tartanak attól, a csatorna szuperprodukciójában felütötte a fejét a koronavírus, ezért kellett átírni az eredeti forgatókönyvet. Ám történhetett akár sérülés is, hiszen a tánchoz egyáltalán nem szokott Marsit – aki ráadásul egy éve súlyos combcsont-törést szenvedett – akár egy, a próbák során bekövetkező rossz mozdulat is leparancsolhatja a színpadról. Az biztos, Anikó hétfő óta a közösségi oldalain is elnémult, legutóbb azt ígérte követőinek, a következő adásban szívét-lelkét kiteszi majd a színpadon – ám úgy tudjuk, erre nem lesz lehetősége.

Maris Anikó elérhetetlen

A lap próbálta elérni Marsi Anikót is, ám elérhetetlennek bizonyult.

Nem ez az egyetlen változás

Marsi Anikó egyébként korábban lecseréte a táncpartnerét is, most pedig újabb versenyző oldalán tűnik fel új táncos. A Bors úgy tudja most Istenes László is lecserélte a partnerét.

A BORS INFORMÁCIÓJA SZERINT ISTENES LÁSZLÓ EZEN AZ ESTÉN NEM CZINA BOGLÁRKÁVAL TÁNCOL.

Ha a koronavírus ütötte fel a fejét

A párosok távolmaradásának okaként sokan koronavírusra gyanaksznak: Osvárt Andrea is feltűnően csendes, a közösségi oldalain korábban többet is posztolt a műsorról, ám a napokban egyetlen új bejegyzsés sem tűnt fel a felületein. Ha azonban valóban a koronavírus miatt maradnak távol a párok, akkor felmerül a kérdés, hogy őket pótolják-e valahogyan.

Ez lehet a megoldás

Mint ismert a Sztárban Sztár műsorában korábban Pély Barna fertőzödött meg a vírussal, az ő helyére az egy héttel korábban kiesett Horváth Boldit hívták vissza. A történet pikantériája, hogy Boldi még mindig versenyben van, ám Pély a felépülést követő visszatérés után egyből kiesett.

Hasonló lesz itt is a helyzet?

Elképzelhető, hogy a Dancing with the Stars esetén is hasonló lesz a helyzet s a már kiesett párosok közül kerül valaki vissza versenybe.

A DANCING WITH THE STARSTÓL ELŐSZÖR GYŐRFI DANI ÉS STANA ALEXANDRA, MÁSODJÁRA PEDIG EMILIO ÉS TÓTH ORSI PÁROSA BÚCSÚZOTT. LEHET, HOGY SOKAK ÖRÖMÉRE VISSZATÉR A TÁNCOLNI KEVÉSBÉ TUDÓ, DE ANNÁL VICCESEBB EMILIO?

Kiemelt kép: TV2