Schobert Norbi és Rubint Réka 19 éve él boldog házasságban. A sztárpár a HOT! Magazinnak adott interjújukban árulták el, hogy mi a titkuk, amiért ennyi év után is tökéletesen működnek együtt.

Réka számára fontos, hogy felnézzen

Réka a magazinnak elárulta, hogy számára rendkívül fontos, hogy felnézhessen a párjára. „Számomra az egyik legfontosabb párkapcsolati elem mindig az volt, hogy a nő fel tudjon nézni a férfira. A nő a hajó teste, de a vitorláért a férfi a felelős. Egy kapcsolat ettől tud jól működni” – nyilatkozta a fitnesszguru, majd hozzátette, hogy náluk ez a mindennapokban így működik. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Elmondta, milyen Norbi a mindennapokban

Réka rengeteget dicsérte férjét, aki elmondása szerint nagyon kreatív és lendületes, amit mindennap csodál benne, valamint mindenre talál megoldást és mindenre van B-terve is. Továbbá hozzátette, hogy Norbi sokkal jobban alkalmazkodik a változásokhoz, mint ő.

Nem kritizál

A népszerű személyi edző elmondta, hogy férje sosem kritizálja, ami talán a kapcsolatukat tekintve a leglényegesebb dolog. „De bármennyire is határozott, soha nem volt arra példa, hogy kritizált volna. Ennek ellenére sok mindenben kikérem a véleményét, és meg is fogadom” – mondta Réka Norbiról.

Ezt mondta Schobert Norbi

A tréner elmondat, hogy bizony ő már azért többször kapott kritikát a párjától, de általában belátja, hogy Réka meglátásai valóban jók voltak – írja a Blikk a HOT! Magazin cikke alapján.

Ezt mondta a harmonikus házasságról

„A sikeres férfiak (tisztelet a kivételnek) a háttérbe szorítják a feleségüket, majd amint egy engedelmes játékszer válik belőle, eldobják vagy anyagi és lelki terrorban tartják. De ez fordítva is igaz. Ha a nő letarolja a férfit, azonnal papuccsá válik. Nehéz az egyensúlyt megtalálni és fenntartani. Egy örök játszma, ahol nem szabad hagyni győzni a másikat. Csak így működik nálunk is” – mondta Norbi a lapnak.

Nem tudna élni nélküle

Schobert Norbi elmesélte, hogy előfordul, hogy neje ingerlékenyebb és fáradtabb az életvitel miatt, amit folytat, de tudja, hogy ilyenkor mit kell tennie, elmondása szerint, ha átöleli és eszik valamit Réka, akkor újra helyre áll a harmónia. „Mindennél jobban szeretem a feleségemet, egy percig sem tudnék élni nélküle! Sokszor úgy érzem, hogy a testemen kívül dobog a szívem” – nyilatkozta Norbi imádott feleségéről.

EZT IS OLVASD EL!

Rubint Réka: „Sajnálom és szánom azokat, akik a gyűlölködő kommentekben élik ki magukat”

Szentelnek időt rá, hogy kettesben legyenek

Réka arról is beszélt, hogy mennyire fontos egy házasságban, hogy a férj és a feleség kettesben is töltsön időt egymással a gyerekek nélkül is. Elmondta, hogy sokszor érték őket negatív kritikáék, amiért a gyerekeiket egész kicsi korban is rábízták a nagyszülőkre néhány órára, vagy egy hosszú hétvégére, de ők nem bánják egyáltalán, hogy így cselekedtek. „Mindenkit arra bíztatok, hogy bátran merjen párkapcsolatára is időt szakítani, mert nem attól lesz jó anya, vagy apa, ha napi 24 órában a gyermekét őrzi, és közben megfeledkezik a párjáról” – mondta Réka.

Kettesben is elutaznak

A sztárfeleség elárulta, hogy utazni szintén szeretnék csak kettesben a férjével és ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeikkel nem jó elmenni és kikapcsolódni, de néha szükségük van rá, hogy csak maguk legyenek.

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Schobert Norbert és Rubint Réka TV2