Egészen elképesztő, amit Tóth Vera az elmúlt években véghez vitt. Az énekesnő 53 kilótól szabadult meg öt év alatt, azonban hiába a hatalmas változás Vera mégsem fogadta el magát azonnal. Az aranytorkú énekesnő komoly lelki nehézségekkel küzdött a nagy fogyása után.

Gyomorszűkítő műtét

Vera a fogyás érdekében egy gyomorszűkítő műtétnek vetette alá magát, ugyanis úgy hitte a fogyástól majd végre megnyugvásra talál, így elérheti a belső harmóniát. Az énekesnő öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy végleg megszabadul a plusz kilóktól ezek ugyanis már nem csak a teste, de a lelke számára is jelentős terhet jelentettek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem érezte jól magát a bőrében

A fogyást követően azonban még mindig nem igazán érezte jól magát a bőrében. „Azt hittem, a fogyásom majd mindent megold, ám hosszú időbe tellett mire ráeszméltem, hogy a plusz kilóktól megszabadulni sokkal könnyebb, mint a lelki nehézségektől. Az igazi próbatétel ugyanis csak azután jött, hogy lefogytam” – mondta a Borsnak Tóth Vera.

Nem értette, mi a baj

Az énekesnő nem is igazán értette, mi lehet a baj, hiszen elképesztő változáson ment át, időközben rátalált a szerelem is, de ő valamiért nem tudta mégsem elfogadni az új külsejét.

Képtelen volt megbarátkozni a testével

„Meg voltam győződve arról, hogy vékonyabban könnyebb lesz az életem. Hogy majd nem lesznek frusztrációim, nem kell takargatnom és szégyellnem a testalkatomat, önbizalomhiánytól szenvednem” – árulta el a lapnak Vera, aki arról is beszélt, hogy az első két évben egyszerűen képtelen volt megbarátkozni a testével, az új külsejével.

Belül még mindig kövérnek érezte magát

„Legbelül még mindig kövérnek éreztem magam, hiába láttam a saját szememmel, hogy nap mint nap pozitív irányba változik a testem” – folytatta az énekesnő.

Vera épp a napokban posztolt egy előtte-utána képet

Szakember segítségét kérte

Mindezek után Vera komolyan kezdett foglalkozni a lelkével is, ami meg is hozta a várt, pozitív hatást. Szakember segítségét kérte, ami úgy gondolja egyáltalán nem szégyen, sőt sokkal inkább dicséretes, ha valaki felismeri: segítségre van szüksége.

Kapcsolódó:

A lélek megismerése

„A lelki fájdalom nem olyan, mint egy fogfájás, ami előbb-utóbb megmutatja magát. A lélek egy rendkívül összetett rendszer, amin életünk végéig dolgoznunk kell. Önmagunkért. Azért, hogy békében éljünk saját magunkkal és a világgal. Én most is éppen ezen dolgozom…” – árulta el a lapnak az énekesnő. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tóth Vera, TV2