Az új szigorítások értelmében az éttermek vendégeket nem fogadhatnak, csupán az étel elvitele céljából tartózkodhatnak ott vendégek.

Hajdú Péter, a Like Bisztró tulajdonosa

A műsorvezető a Blikknek elmondta, hogy a házhoz szállításból jóval kevesebb a bevétel.

„Egyelőre egyetlen kollégát sem küldtünk el, igyekszünk mindenkit megtartani, most kivárunk. Egy minimális veszteség egy ideig tartható, és nagyon nem szeretnék senkit elküldeni az ünnepek előtt. Elég érzékeny vagyok erre, hisz családos emberek dolgoznak az étteremben, 15-16 embernek adunk jelenleg munkát. Ha a kormány fenntartja a bértámogatást, akkor bízunk benne, hogy mindenkit meg tudunk tartani. Nehéz helyzet ez a mostani, de a kiszállítás megy zavartalanul. Visszaesett a forgalmunk, nagyjából a harmadára, de a tegnapi nap nem volt rossz. Ha nullszaldóra kijönne az étterem, akkor akár 3-4 hónapig is biztonságban lennék” – mondta Hajdú.

Lakatos Márk, a Lakatos műhely tulajdonosa

A stylist úgy gondolja, hogy a többi országban jobban támogatják a vendéglátósokat.

„Teljesen abszurd ez a helyzet, örülnék neki, ha a kormány végre nem teljesen agyament dolgokkal foglalkozna, hanem segítene azoknak, akik rászorulnak. Például az éttermeknek, vendéglátósoknak. Mi a házhozszállításra rendezkedtünk be, ami nagyjából működik, mivel 2-3 ember dolgozik az étteremben, azonban egy nagy, akár 30-40-50 embert foglalkoztató hely, így, mindenféle komolyabb állami segítség nélkül képtelen fennmaradni. Tragikus ez az egész helyzet” – mondta Lakatos Márk.

NE HAGYD KI!

„Ma már gyerekei vannak” – Közismert médiaszereplővel veszítette el a szüzességét Lakatos Márk – videó

Gianni Annoni, a Trattoria Pomo D’Oro tulajdonosa

Gianni az ACNewsnak elmondta, hogy ők is mindent elkövetnek, hogy egyetlen alkalmazottat se kelljen kirúgni, a pincérek például futárkodni fognak ebben az időszakban.

„Ez olyan, mint egy világháborús helyzet, áldozatokat kell hozni. Az intézkedések is arra hajaznak, de bízom a döntéshozókban. Lehet egészen februárig ki fog tartani a tilalom. Ez viszont nem olyan rossz az éttermeknek, hiszen az év eleje amúgy is mindig gyengébb a vendéglátásban, így pedig kevesebb alapanyag megy majd kárba” – mondta Gianni.

Vajna Tímea üzlete is veszteséges

A Blikk nyáron írta meg, hogy Andy Vajna özvegyének havi közel 10 millió forintos veszteséggel működött a Nobu a karantén miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET!

“Nem szépítem, vetéléshez hasonló” – Görög Zita és az egész családja is elkapta a koronavírust – Ilyen állapotban van most a modell

Kiemelt kép: Hajdú Péter