Május 18-án meghalt az a 17 éves érdi focista, aki egy budapesti társasház második emeletéről zuhant ki.

Május 9-én éjjel mintegy 20 fiatal házibulizott egy budapesti, második emeleti lakásban.  Valamennyien drogtól kábultak voltak, köztük a 17 éves Nagy Richárd is, aki a tanúk szerint összeverekedett egy fiúval, majd kiugrott az ablakon. A fiút súlyos sérülésekkel szállították a János kórházba, ahol nem sokkal ezután sajnos beállt nála az agyhalál.

Az Érdmost oldalán jelent meg a szomorú hír, hogy Ricsi május 18-án elhunyt. Az Érdi VSE a Facebook-oldalán búcsúzik a fiatal focistától.

“Már kisgyermekkora óta lehetett tudni, ebből a gyermekből sportoló lesz. Nem véletlen, hogy tanulmányait a Batthyány Sportiskola testnevelés tagozatán kezdte, hiszen a tanárok hamar felismerték a sport iránti rajongását, érzékét, ösztönét. Eleinte ugyan tollaslabdában alkotott maradandót, a diákolimpiákon is szépen menetelt, ám végül a labdarúgás mellett döntött.

Az Érdi VSE-ben szakosztályt váltva labdarúgóinknál is hamar kitűnt tehetsége, ennek köszönhetően lehetőség nyílt számára, hogy a felnőtt csapatban is egyre inkább nagyobb szerep háruljon rá, már több felkészülést is végigcsinált Limperger Zsolt együttesénél. Ki tudja, talán a következőt is ott kezdte volna…

Az élet azonban mérhetetlenül hamar elragadott tőlünk egy csupaszív tehetséget, aki rajongott a sportért, a labdarúgásért. Klubunk egy kiváló csapattársat, labdarúgót, barátot vesztett! Legyen neki könnyű a föld!

Köszönünk minden felejthetetlen pillanatot, amit a pályán okoztál nekünk! Reméljük, a mennyei pályákon tovább rúgod a bőrt, Ricsi!

Nyugodj békében! Részvétünk a családnak!” – olvasható a bejegyzésben.

A LikeNews.hu cikketi Ricsi tragikus történetéről ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI