A magyar turista egyedül úszott a Pantai Tengah üdülőhely melletti partszakaszon, amikor feltehetően vízbe fulladt, s a gyorsan érkező segítség ellenére sem tudták már az életét megmenteni. Az áldozat egy Békés megyei háziorvos.

Meghalt Belmegyer háziorvosa.

B. Ilona  információink háziorvosként dolgozott a Békés megyei településen,  ahol mindenki tisztelte és szerette, így a helyieket megrázták a történtek.

„Nagyon kedves és segítőkész doktor volt, természetesen szörnyen érintette az egész települést halálának híre. Mélyen együttérzünk a családjával, reméljük, békére lelt” – mondta a Blikknek megrendülten az egyik helyi lakos.

Az esetről a malajziai üdülőtelepülés helyi lapja számolt be.

„Egy hívást kaptunk csütörtök délután, hogy egy helyi hotel közelében holttestet találtak a turisták. Az ott lévők azonnal próbálták újraéleszteni az asszonyt, de hiába. Dr. B. Ilona Thaiföldről érkezett Malajziába 37 magyar turistával együtt” – nyilatkozta Mohd Iqbal Ibrahim, Langkawi rendőrfőnöke.

A doktornő holttestét a közeli kórházba szállították, ahol egyelőre vizsgálják, pontosan mi okozhatta a halálát. A hatóság hozzátette: nyomozást indítottak az ügyben, de egyelőre csak annyit tudnak biztosan, hogy az asszony egyedül mártózott meg a tengerben nem sokkal azután, hogy megérkezett csoportjával a szigetre.

Nemrég a LikeNews.hu is beszámolt róla, hogy két magyar fiatal turista Mallorcan halt meg, őket elragadta a tenger. Az erről szóló cikket ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: malajziai üdülőterület – Forrás: Budavar Tours