Ismét megtámadtak egy futó nőt, most Budapest 16. kerületében. A férfi egy Hyundai gépkocsival követte, majd elállta a futó nő útját. Be akarta rángatni az autóba, de szerencséje volt a nőnek, pont érkezett egy rendőrautó, a tettes pedig elmenekült. Megjegyezte a futó nő a rendszámot, most keresi a rendőrség a zaklató férfit.

A rutinos futó, Dr. Tímár Klára a Ripostnak számolt be a történetről. Az asszony, akinek szokásos útvonala is van, sosem gondolta, hogy egyszer ő is veszélybe kerülhet, most viszont csak a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem esett bántódása.

Klára csütörtökön a 16. kerületi Veres Péter úton futott este 10 óra körül, amikor észrevette, hogy autóval követik. Az édesanya szerint az idegen férfi segítségkérést színlelve próbálta megállítani az üres utcán, de ő gyanút fogott, így nem lassított le.

A következő utcában megint ott volt a Hyundai. Megállított, azt mondta, beszélgetni akar. 22 óra volt, sötét, így – érthető módon – nem álltam meg, mentem tovább. A férfi ekkor arról kérdezett, hogy van-e férjem – mesélte a Ripostnak az asszony.

Klára ezután felhívta a férjét és kihangosította a telefonját, hogy elmesélje, mi történik vele éppen, de a következő kis utcánál újra felbukkant az autó, elzárva előtte a bicikliutat, hogy ne tudjon továbbhaladni.

„Rémülten megálltam, ő pedig kiszállt és felém indult, gondolom, úgy akart az autóba berángatni, hogy senki ne vegye észre. A férjem, aki még a telefonvonalban volt, elkezdett kiabálni, hogy mit akar, és hogy hívjak azonnal rendőrt.

A férfi erre megállt előttem, majd azt hajtogatta, hogy csak beszélgetni akar. Megfordultam, hogy elfussak visszafelé, amikor teljesen véletlenül megjelent egy rendőrautó. Leintettem őket, ez mentett meg. A férfi erre rögtön beült az autóba és elhajtott az Árkád felé. Egy hajszálon múlt…” – folytatta az édesanya, akit nagyon felzaklattak a történtek.

Az autó rendszámát sikerült feljegyeznie, ami alapján most ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a rendőrség. Klára azért tette közzé a rémisztő esetet a Facebook-oldalán, hogy figyelmeztesse sporttársait a veszélyre, majd azt is külön kiemelte, mindig figyeljenek, illetve soha ne fülhallgatóval a fülükben fussanak. „Ha tegnap zenével futok, már nem vagyok!” – írta.

Nem ez az első eset, hogy sportoló nőkre támadnak. 2018 októberében a hétszeres magyar bajnok ultrafutóra, Makai Viktóriára támadtak rá pár száz méterre az otthonától: brutálisan megverték, orális szexre kényszerítették és megpróbálták megerőszakolni. 2013-ban pedig Gyurik Krisztina esett áldozatául a soroksári gyilkosnak.

Kiemelt kép: illusztráció