Site icon LikeNews

Megkapta a koronavírus elleni vakcinát Pásztor Erzsi: neki nem volt mindegy, hogy melyik oltóanyagot kapja

Megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát Pásztor Erzsi! A színésznő szerencsére az első adag után semmilyen kellemetlen mellékhatást nem tapasztalt, így izgatottan várja, hogy jövőhéten megkapja az utolsót is.

Nem volt mindegy melyiket kapja

A Szomszédok egykori sztárja elárulta, hogy a pollenallergiája miatt, bizony neki nem volt mindegy, hogy melyik vakcinával oltják be. Hozzátette, hogy már régóta várta, hogy megkapja a védőoltást.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Továbbra is óvatos

A színésznő ennek ellenére továbbra is elővigyázatos marad, betartja a járványügyi szabályokat, valamint kesztyűt hord és a kezeit és rendszeresen fertőtleníti.

„Jobb elővigyázatosnak lenni, ezért én továbbra is betartok minden óvintézkedést, amit szívből ajánlok mindenkinek” – nyilatkozta a művésznő a Borsnak.

EZT IS OLVASD EL!

Az orosz vakcinával oltották be dr. Merkely Bélát – fotókkal

Nem tervez előre

Habár Pásztor Erzsi nem tervezget előre a hetvenedik születésnapja óta, mégis nagyon reméli, hogy nyáron ismét színpadra állhat, reménykedik, hogy ez hamarosan megtörténhet, biztonságban.

Korda György is megkapta az első adagot

Korda György is megkapta a koronavírus elleni vakcinát! A zenész lassan egy éve élt önkéntes karanténban és végre eljött számára a várva várt pillanat, amikor a háziorvosa felhívta, hogy sorra került.

Türelmes volt

Az énekes türelemmel kivárta a sorát, amúgy sem szeretett volna protekcióval előrébb jutni és elvenni mások elől a helyet, ám mivel neki is van krónikus betegsége, valamint a korából kifolyólag most már rá is sor került.

Várja a második oltást

Az énekes szerencsére az első adag vakcina után semmilyen furcsa mellékhatást nem észlelt, így izgatottan várja, hogy a második dózison is túl legyen és ne kelljen többé bezárkózva élnie.

Balázs Klárinak még várnia kell

Az énekes elárulta, hogy feleségének Klárikának még kicsit várnia kell, mire sorra kerül az oltási sorrendben.

Bíznak a vakcinában

A zenészházaspár úgy gondolja, hogy megbízható lesz az a védőoltás, amit Európában és Magyarországon is bevizsgálnak, ezért nyugodt szívvel adatják be maguknak.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Pásztor Erzsi – Újbuda TV

Exit mobile version