Nagy a hajtás a világban azért, hogy kinek lesz először koronavírus elleni védőoltása. Most a brit egészségügyi miniszter beszélt arról, hogy oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése pedig még a héten elkezdődik Nagy-Britanniában.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön. Hozzátette: új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, ám ezúttal néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát.

Hancock nem tett utalást arra, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik. Elmondta: az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot (több mint 17 milliárd forintot) juttat a klinikai próbák finanszírozására. Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére.

Közölte, hogy a két egyetem vakcinafejlesztési programja ígéretes és gyors ütemben halad, és ehhez a kormány minden lehetséges támogatást megad. „Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni”- fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

HOPPÁ! A francia Nobel-díjas professzor azt állítja, hogy a koronavírust mesterségesen hozták létre

Április 14-én írtunk arról, hogy Németországban a CureVac szóvivője arról beszélt, hogy a koronavírus elleni védőoltás januárban elkezdett fejlesztésével mindenben a tervek szerint haladnak, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán.

Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán