Csőre töltött fegyverével, az autó ablakán keresztül lőtte fejbe a vadászt egy rendőr. A vadász azonnal meghalt. A rendőrrel 2 év 6 hónap fogházat kér az ügyészség.

Hivatalos vadászaton vettek részt

2019.  február 25-én a Somogy megyei Szóládon 16.30 órától 19.00 óráig érvényes vadászjegy és vadászlőfegyver tartására jogosító engedély birtokában magaslesvadászaton vett részt a sértett mint hivatásos vadász társaságában. A rendőrtiszt a vadászat kezdetekor a saját távcsöves golyós vadászlőfegyverének tárjába három darab lőszert helyezett el, majd azt csőre töltötte.

Nem ürítette a fegyverét

A magaslesvadászat befejezésekor, az elkövető beült a sértett gépkocsijának bal hátsó ülésére, a fegyverét azonban nem ürítette, azt továbbra is csőre töltött állapotban az ölébe fektetve szállította.

Csőre töltött fegyvert az autóban hagyta

Eközben a vadászt telefonon arról értesítették, hogy a vadászterület más körzetében vadat lőttek és segítséget kértek annak feldolgozásához, ezért a helyszínre hajtottak. A rendőr a még mindig csőre töltött fegyverét a gépjármű jobb első ülése mögé állította úgy, hogy annak csöve felfelé állt, majd kiszállt a kocsiból.

Az ablakon keresztül lőtte meg a vadászt

Ezt követően, este nyolc körül a vadász az elejtett vadat a gépjárműve platóján helyezte el, majd elindult az autó bal oldala mellett a vezető ülés felé.

Ekkor a rendőrtiszt a gépkocsi bal hátsó ülésén ülve igazgatni kezdte a vadászlőfegyverét – azért, hogy azt ismételten az ölébe helyezze – és ezzel vétlen lövést leadva a bal hátsó ablakon keresztül fejbe lőtte a vadászt, aki azonnal meghalt.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Megszegte az előírásokat

A vadászlőfegyvert mindig úgy kell kezelni, hogy az még véletlen működés esetén se okozhasson személyi sérülést, azt a vadászat során a vadászterületen belül ürítve kell szállítani. A rendőr ezen előírásokat megszegte, a vadász  halála szabályszegéseivel okozati összefüggésben következett be. A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Ez is érdekelhet:

Kegyetlen brutalitás: kalapáccsal többször is fejbe ütötte a kutyáját ez a dühbe gurult férfi – Ezért bántalmazta az állatot

2 év 6 hónapot kért az ügyészség

A nyomozó ügyészség 2 év 6 hónap fogházat  és öt év fegyver viselésével járó foglalkozástól eltiltást kért az elkövetőre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Kiemelt kép: Illusztráció