Megszületett Tóth Gabi gyermeke. A kislány hétfőn jött a világra.

Bár nagy a csend a közösségi oldalaikon, a Bors információi szerint hétfőn világra jött Tóth Gabi és Krausz Gábor első közös gyermeke. A baba érkezésének hírét állítólag azért nem osztották meg a külvilággal, mert egy hetilapban szeretnék bejelenteni.

A Bors úgy tudja, hogy Gabi hétfő délelőtt még nagy pocakkal ült a körzeti orvosánál, a szülés csak később indult meg. Gabi és Gábor most jó darabig eltűnik a kíváncsi szemek elől, kizárólag a gyermekük gondozásával lesz elfoglalva. A séf ennek érdekében hosszú szabadságot vett ki, erről a Lokál című lapnak beszélt korábban:

„A főnökeimmel megbeszéltük, hogy decemberben egy hosszabb, két hónapos szabadságra megyek. Szeretném én is mindenből kivenni a részemet, és a gyermekem mellett lenni, ezzel kicsit tehermentesíteni majd a feleségemet. Biztos vagyok benne, hogy hamar beletanulunk minden teendőbe.”

Az énekesnő és Gábor 2018 elején szeretett egymásba, majd idén ápri­lisban jelentették be, hogy Gabi babát vár. A szerelmesek izgatottan vár­ták gyermekük érkezését, Krausz Gábor erről be­szélt:

„Esténként mindig Gabi pocakját hallgatom és simogatom. Sokat be­szél­getünk a jövőről, mi hogyan lesz majd, és lélekben is együtt készülünk fel a kislányunk érkezésére. Alig várjuk már, hogy a kezünkben tarthassuk. Úgy ér­zem, most értem meg az apaságra. Persze mindig is ott mo­toszkált a gondolataimban, mint egy leendő cél, de mind ez ideáig távolinak tűnt. Gabi mellett vi­szont úgy éreztem, itt az idő a családalapításra. Hatalmas csoda, hogy ez ilyen hamar teljesült” – nyilatkozta korábban Krausz Gábor.

Kiemelt kép: TV2