Megtalálták testvéreiket Terry Black nevelt gyermekei. Az előadóművész négy hónapja hunyt el, ő nevelte Danit és Fannit. A gyerekek sosem találkoztak vér szerinti rokonaikkal, még nyolc testvérük van.

A tinik négy hónapja veszítették el nevelőapjukat, majd néhány hete sosem látott édesanyjukat, a gyermekkereskedelem miatt elítélt Vajna Évát. Ez a két szomorú eset kellett ahhoz, hogy a testvéreikre rátaláljanak. Többen ugyanis az elmúlt napokban megkeresték a gyerekeket, így reményeik szerint februárban találkozhatnak is.

Terry Black nevelt fiát, Danit 18 éve bocsátotta áruba szülőanyja: először 5, majd 3,7 millió forintot kért érte, amiért 1 év 10 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték. Később két másik fia eladásával is megvádolták Vajna Évát, aki akkor már 22 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott.

„ Éva súlyos beteg volt, a halála előtt össze akarta hozni mind a tíz gyermekét, akik közül egyet sem nevelt fel. Akármit is tett, ő adott életet nekik. Terry tiltotta Daniékat az anyjuktól, de már elég nagyok voltak ahhoz, hogy megismerjék a múltjukkal együtt, ám ezt az esélyt nem kaphatták meg, mert Éva meghalt” – mondta a Blikknek a két gyermek gyámja, Árvai Mónika.

 Mónika szerint amit a sors elvett tőlük az egyik kezével, a másikkal visszaadta, ugyanis öt édestestvérükkel így is egymásra találtak. Fanny sírt a boldogságtól, amikor a nővére megtalálta. Azóta mindennap beszélnek, és alig várja, hogy személyesen is találkozzanak.

„Évának összesen tíz gyermeke volt, Dani az ötödik, Fanny a hetedik. Egyedül Zolit, a féltestvérüket, Éva másodikként született fiát ismerték, mert két évig velük nevelte Terry, de nem bírt a fiúval, így más nevelőszülőkhöz került” – mesélte Mónika.

Kiderült, Éva egyik ismerőse olvasta a Blikkben, hogy Mónikáék találkozót terveztek az anyával, de elkéstek, ezért megkereste a gyámot és összehozta őt a 22 éves Anitával aki nem ismerte testvéreit. A legidősebb lánytestvér már dolgozik és tanul, megbocsátott az édesanyjának. Az ő segítségével találták meg Daniék a többi testvért is , Erikát, aki 19 éves, Vivient, aki 16 éves és Bencét, aki 9 éves. Amennyiben jól alakulnak a dolgok, akkor februárban létrejövet a nagy találkozás.

Hiányzik még öt kisfiú

Terry Black nevelt gyerekei három édes- és két féltestvért keresnek még. Ádámot (14) és Tomit (19), vér szerinti fivéreiket örökbe fogadta egy család. Noel nevű kisöccsüket is keresik, de a tízéves kisfiúról semmit sem tudnak. A Münchenben élő testvérek biológiai apját öt éve egy teherautó gázolta el, ám neki is született más anyától két fia: a két apai féltestvért, Eriket és Alexet is keresik még.

Terry Black haláláról és gyermekeinek sorsáról a Likenews.hu cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Terry Black és nevelt gyermekei – Forrás: Facebook