Hobbivarróként az ember csodás dolgokat tud alkotni saját magának, a családjának, barátainak. Rengeteg elhasználódott ruhát alakíthat át és menthet meg, de ugyanez igaz a bútorokra, huzatokra is: ahelyett, hogy újat kellene vennünk, varrhatunk rá új borítást, és máris olyan, mintha egy másik kanapé állna a nappaliban, új üléseket kapott volna az autó stb.

Mivel azonban a hobbivarrók nem tanultak anyagismeretet, gyakran feltesszük magunknak a kérdést, hogy „és ezt mégis miből varrjam meg”? Nem mindig egyértelmű ugyanis, hogy melyik anyag lenne a legjobb választás egy adott célra.

Szellős, nyári ruhák

A nyári, meleg hónapokban magától értetődően olyan holmikra vágyunk, amik szellőznek, könnyűek, nem melegítenek fölöslegesen. A közkedvelt pamutjerseyről ez sajnos nem mondható el, de a len anyag pontosan ilyen. Könnyű, nem tapad ránk, szellőzik, és fantasztikus nyári darabok készülhetnek belőle.

Ráadásul a lehetőségek tárháza igen széles, hiszen különböző színű és mintájú len anyagok kaphatók, így abszolút az ízlésünknek megfelelő darabok készülhetnek – már csak néhány jó szabásmintára van szükségünk ahhoz, hogy egyénileg újítsuk fel a ruhatárunkat!

Kárpitcsere – de miből?

Némileg nehezebb kérdés, hogy amikor egy bútoron cserélnénk kárpitot, azt miből tegyük meg, hiszen az esztétikum mellett itt az is nagyon fontos, hogy kényelmes és tartós legyen. A bútorszövetek, műbőrök, textilbőrök között érdemes keresni a megoldást erre a problémára, ezek ugyanis elég erősek ahhoz, hogy sokáig bírják a strapát.

Az alcantara például egy olyan anyag, ami tökéletesen megfelelhet ilyen célra. Egy műbőrről van szó, melynek az egyik oldala puha, plüss-szerű borítással bír, így nagyon kényelmes és kellemes is, ha érintkezik a bőrrel. Egy szintetikus anyagról van szó, ami igencsak kopásálló, és a szennyeződésekkel szemben is elég jól megállja a helyét, pláne, ha a megfelelő árnyalatot választjuk belőle. Olyasmi felületet kell elképzelni, mint a velúr, csak nem olyan kényes, és könnyebben tisztítható.

Tökéletes választás autós üléshuzatokhoz, fotelek, kanapék bevonására. Különböző színekben kapható, nagyon mutatós, minőségi benyomást keltő anyag, ugyanakkor nem nehéz vele dolgozni. Bátran ajánljuk kipróbálni!

A fotó forrása: yurakrasil / Shutterstock.com

Támogatott tartalom. Ha ön is szeretne ilyent, Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő hírportálján, akkor kattintson ide!