Site icon LikeNews

„Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye az újabb mutánsok keletkezésének” – ezt mondta a víruskutató

Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.

Leszálló ágban volt a második hullám

Kifejtette, hogy nem sokkal ezelőtt még a koronavírus-járvány második hulláma leszálló ágban volt Magyarországon, az új mutánsok terjedése okozta a mostani, újabb felszálló szakaszt. Erős figyelemmel kell ezért kísérni a szennyvízadatokat, mert azok alapján előre megbecsülhető, hogy a következő hetekben milyen tendenciára lehet számítani – hangsúlyozta. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Néhány híres mutáns

Rusvai Miklós azt mondta: a koronavírusnak számos mutánsa van, de ezek közül csak néhány „tett szert hírnévre”, és azokra kell figyelni, amelyeknél a vírus terjedőképessége változik – mint a brit mutáció esetén – , vagy amelyeknél – mint a dél-afrikai variánsnál – a vírus tüskefehérjéje módosul, mert ez befolyásolja a védőoltások hatékonyságát. A dél-afrikai mutánsnál csak kismértékű eltérést mutattak ki, így a jelenlegi vakcinák az ellen is védenek – jelentette ki.

Megvéd

A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vakcina a fertőzéstől nem véd, de megelőzi a súlyos tüneteket vagy a betegség halálos kimenetelét. Példaként említette, hogy egy németországi idősotthonban több tucat beoltott lakó kapta meg a fertőzést, de egyikük sem halt meg, pedig voltak köztük súlyos társbetegségük miatt is veszélyeztetettek – írja az MTI.

Vakcinahiány

Rusvai Miklós emlékeztetett rá, hogy a világban vakcinahiány van, és megjegyezte, hogy a kínai és az orosz vakcinát számos – köztük gazdag – országban használják. Széles körben alkalmazták azokat idősökön, várandósokon is minden szövődmény nélkül – jelentette ki.

EZ IS ÉRDEKELHET! Aggasztó dolgokról beszélt Szlávik János: csökken a súlyos betegek átlagéletkora, többen kerülhetnek intenzívre is

Beoltották Orbán Viktort

A LikeNews is megírta, hogy Magyarország miniszterelnöke is megkapta a koronavírus elleni védőoltást, Orbánt a kínai Sinopharm vakcinával oltották be.

Áder Jánost is beoltották

Néhány napja Áder János köztársasági elnök is megkapta a kínai vakcinát.

Ezt kérdezte Szlávik doktortól és a háziorvosától

Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, ha várnia kellene – mert csak akkor kerül sorra – a Pfizer vagy a Moderna vakcinájára “szeptemberig, októberig, vagy holnap, holnapután” megkaphatja az orosz vagy a kínai vakcinát, mit javasolnak. Erre mindketten azt válaszolták: “minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást” – fűzte hozzá Áder János.

Jöhet az egy dózisú vakcina

Az FDA, azaz az amerikai gyógyszerhatóság szakértői péntek este javaslatot tettek a Johnson and Johnson belga leányvállalata, a Janssen Pharmaceuticals által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás jóváhagyására. A gyógyszerhatóság kérte a magyar vonatkozásokkal is bíró vállalat vakcinájának engedélyezési kérelmét.

Ez lehet a harmadik védőoltás az USA-ban

A Pfizer és a Moderna vakcina mellett, a Johnson and Johnson oltóanyaga lehet a harmadik, amelyet alkalmaznak az Egyesült Államokban a Covid-19 ellen, abban az esetben, ha az oltóanyagot pozitívan bírálják el. Az előző két említett vakcinát Magyarországon is alkalmazzák.

Különbözik az eddigi védőoltásoktól

A Janssen Pharmaceuticals által kifejlesztett vakcina azért is különbözik, az eddigi koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagoktól, mert elegendő lesz egy dózist beadni belőle, így ennek köszönhetően jóval rövidebb idő kell majd a védettséghez, azoknak, akik ezt kapják majd meg, valamint logisztikailag is egyszerűbb, hogy nem kell egy második oltást megszervezni. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció, Pexels

Exit mobile version