Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről.

Ezt kérdezte Szlávik doktotról és a háziorvosától

Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, ha várnia kellene – mert csak akkor kerül sorra – a Pfizer vagy a Moderna vakcinájára „szeptemberig, októberig, vagy holnap, holnapután” megkaphatja az orosz vagy a kínai vakcinát, mit javasolnak. Erre mindketten azt válaszolták: „minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást” – fűzte hozzá Áder János. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A kínai vakcinát kapta meg

A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.

Erre kért mindenkit a köztársasági elnök

Áder János arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

Reméli, hogy hamarosan lecseng a járvány

„Bízzunk az orvosainkban, bízzunk az egészségügyi ellátórendszerünkben” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: reméli, „hogy akkor a járványt is hamarosan magunk mögött tudhatjuk”.

Ezt mondta tegnap Orbán Viktor

Orbán Viktor tegnap a közösségi oldalán közzétett videóban arról beszélt, hogy most a legnehezebb két hét előtt állunk. A kormányfő azt taglalta, hogy csütörtökön járványmatematikusokkal egyeztetett.  “Ők azok, akik segítenek nekünk abban, hogy megérthessük, hogy az egészségügyi jelenségek, milyen trendekké állnak majd össze. Egyszerűbben fogalmazva, mi fog velünk történni a következő napokban és hetekben” 

Csak rossz híre van a miniszterelnöknek

“Csupa rossz hírem van: a helyzet az úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az új fajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog” – mondta Orbán Viktor.

Soha nem látott terhelés lesz a kórházakon

A miniszterelnök szerint “olyan terhelés lesz a kórházainkon, mint amilyen még nem volt. Minden orvosra, minden ápolónőre és minden lélegeztetőkészülékre szükség lesz.”

Mindenki tartsa be az utasításokat

A miniszterelnök a videóban arra kérte a lakosságot, hogy mindenki a saját életében is a lehető legfegyelmezettebben hajtsa végre az utasításokat, amiket az operatív törzs közzétesz.

Oltásra buzdít

“Versenyt futunk az idővel. Ha sokan regisztrálnak, ha sokan jelentkeznek oltásra, sokan oltják be magukat, akkor ez a nehéz időszak lerövidül. Ha kevesen regisztrálnak, kevesen oltják be magukat, a nagyon nagy nyomást jelentő időszak hosszabb lesz. Kérek mindenkit regisztráljanak és oltassák be magukat” – mondta a kormányfő.  

Kapcsolódó:

Orbán Viktor is hamarosan megkaphatja a vakcinát

A miniszterelnök egy korábbi videójában elmondta, amikor a kínai vakcináról beszélt, hogy számára is reményt jelent, hogy elkezdődik vele az oltás, ugyanis így „talán valamikor a jövő héten az védekezés irányítói is sorra kerülhetnek” A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Áder János, MTI/Bruzák Noémi