Ahogy azt elsők között itt a LikeNews.hu országos hírportálon megírtuk koronavírus-fertőzött lehetett a 100 éves korában elhunyt Bálint gazda. Erre a hivatalos adatokból következtettünk, akkor többen felháborodtak a feltételezésen, most kiderült igaz. A család elárulta, valóban koronavírus-fertőzött volt a népszerű kertészmérnök.

Piros karanténmatrica figyelmeztet arra Bálint gazda 17. kerületi házán, hogy vigyázni kell. A Purlizer-díjas újságíró a siófoki nyaralójában lett rosszul, bevitték a helyi kórházba, majd néhány nap után egy másik intézménybe szállították át, végül tüdőgyulladásban halt meg.

Vasárnap este aludt el örökre Bálint gazda. Az ország kedvenc kertésze halála előtt egy héttel lett rosszul. Ahogy azt elsőként megírtuk, furcsa egybeesés, hogy kedden a koronavirus.gov.hu nyilvánosságra hozott adatai szerint elhunyt egy 100 éves férfi. Mivel Bálint gazda vasárnap este halt meg, így elképzelhető, hogy még nem a hétfői, hanem csak a másnapi adatokba került be a halála.

„Sajnos igaz, kár lenne tagadni. Gyurka koronavírus-fertőzött volt” – mondta a Blikknek Bálint György özvegyének egy közeli hozzátartozója.

„Szegény gyászoló felesége karanténban van, a gyerekei sem lehetnek mellette a nehéz pillanatokban. Összetört, nem képes semmit mondani. Egyelőre egészséges, rajta is elvégezték a tesztet, ami negatív lett. Egy hete vasárnap halt meg Gyuri bácsi, a feleségével pedig csak másnap közölték: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ő pedig karanténköteles emiatt.”

A hozzátartozó elmondta: négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután felkerült a főváros közeli intézménybe, ahol pár nap után szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, a beteg elhunyt, vagyis néhány nappal korábban fertőződhetett meg.

Gyuri bácsi mellett ott volt a felesége, aki elmondta, még el tudtak búcsúzni párjától. Ekkor még maga sem tudta, hogy másnap értesítik: vesztegzár alá kerül, mert elhunyt férje koronavírus-fertőzött volt.

A család értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen Gyuri bácsi a vírusveszély első perceitől kórházba szállításáig önkéntes karanténban élt, kora miatt vigyázott rá a família.

Mivel Bálint gazda felesége jelenleg karanténban van, így a temetéssel megvárják a kéthetes vesztegzár leteltét. Bálint György temetése nyilvános lesz, július 14-én 11 órakor a Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra az ország legkedveltebb kertészét.

Kiemelt kép: Bálint gazda