Mintegy hét kilogramm marihuánát találtak a rendőrök egy taxiban Gyál külterületén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.
Kábítószer-kereskedő és taxisofőr
A közlemény szerint egy kábítószer-kereskedő a taxisofőr jelenlétében az autó csomagtartójába pakolta a drogot Gyál külterületén egy ipari parknál lévő erdős területen. A két férfit elfogták – írja a MTI.
Vecsésen él
A 33 éves budapesti férfi, a díler lakásán további 178 gramm marihuánát, nagy mennyiségű kábítószergyanús anyaggal szennyezett műanyag tasakot, valamint készpénzt foglaltak le.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Drogosan padlógázzal Pécsen, semmi sem állította meg a rendőrök elől menekülő autóst
Kihallgatták
A dílert jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, míg társát bűnsegédkénti elkövetés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Szentesen drogtermesztőre csaptak le
A LikeNews is megírta, hogy A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai egyebek mellett 38 tő kendert és csaknem 8 kilogramm növényi törmeléket foglaltak le egy helybeli férfitól.
Sírva gyászolják gyermekei a férfit, aki a „Bika” nevű drogtól halt meg
Szintén megírtuk, hogy teljesen összetört a családja annak a négygyermekes apának, aki a múlt hét csütörtökön vesztette életét, miután vélhetően bika nevű drogot szívott. A 27 éves Heves megyei férfi azonnal rosszul lett, már a mentősök sem tudták újraéleszteni.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Tavaly közel 200 MÁV dolgozót bántalmaztak az utasok, a legtöbb támadás a Pest vármegyei vonalakon történt
- 5+1 nagyváros toplistája Budapest környékén – ingatlanárak, lakóparkok, oktatás és közlekedés összehasonlítása
- Bándy Kata meggyilkolása – Rettegés a pécsi éjszakában, váratlanul csapott le a kegyetlen férfi
- Így védd meg magad, ha a randiból rémálom lett és a lakásban rád támad az addig kedvesnek látszó férfi
- Rendkívüli haláleset a kiskunhalasi gyógyfürdőben: rosszul lett és meghalt egy 57 éves vendég
Kiemelt kép: Illusztráció