Letiltották a dalait, megfosztották a közönségétől, Nórár Mary nem titkolja, mennyire boldogtalan volt és mennyi sérelem érte, de ennek most vége. A bíróság az ő javára döntött egy 80 milliós perben. Mindent elvesztettek azok, akik fogva tartották az énekest.

Több mint 5 és fél év telt el abban az ügyben, hogy a kiadója fogva tartotta Maryt. A bíróság kimondta, hogy Nótár Marynek van igaza, a másik félnek jogtalan a követelése hisz a szerződés is hiányos és érvénytelen volt. „A másik felek még annyira sem voltak képesek, hogy eljöjjenek és jelenlétükkel megadják tiszteletüket a bíróságnak az utolsó összecsapáson. Én ott voltam, mint mindig és bizonyítottam, kiálltam az igazamért. Pedig ők követeltek az ő állításuk szerint jogosan. „ – írja Mary a Facebook oldalán.

Ezt ne hagyd ki: Fogva tartották Nótár Maryt – durva üvöltözés után beráncigálták egy szobába, bezárták és nem engedték el az énekest

Ezt is olvasd el: Kis Grófo édesapjának temetésén történtek miatt büntetést szabott ki a rendőrség, nem tartották be a járványügyi szabályokat

Mary hozzáteszi: „Mérhetetlenül büszke vagyok magamra és mindazokra akik ebben a hosszú időszakban mellettem voltak és hittek bennem. Sokszor fájt, nagyon fájt, hogy emberekbe, hogy tud ennyi rosszindulat szorulni, hogy milyen emberek lehetnek ők akik a saját hazugságukat is elhiszik, akik mindenhol le akarják járatni a másikat, akik egyetlen egy hibájukat sem látnak be még ha bizonyíték is van rá. Hatalmas megkönnyebbülés van rajtam, hogy nem kell tovább bizonygatnom a saját igazamat és, hogy én nyugodt szívvel fekhetek le esténként.

Nótár Mary azt üzeni, hogy „Mindig küzdjetek magatokért, az igazatokért bármennyire is elakarnak benneteket taposni soha ne add fel, emelt fővel csináld végig bármennyire is nehéz hisz: “A folyó és a szikla összecsapásából mindig a folyó kerül ki győztesen – nem az ereje, hanem a kitartása miatt. “- H. Jackson Brown

Nem csak lelkileg, de anyagilag is rengeteg sérelem ért. Remélem, hogy a vesztesek hiánytalanul kifizetik a kártérítést a részemre az elmúlt évek miatt, hogy 4 éven keresztül letiltották a dalaimat ezáltal megfosztottak a közönségemtől, hogy mindenhol be akarták sarazni a nevem, hogy jogtalanul elvettek egy teljes hanganyagomat, hogy rengeteg fenyegetésnek és támadásnak voltam kitéve.

Nem is lehetne méltóbb kezdés a 20 éves jubileumi pályafutásom ünneplésére minthogy nem engedtem eltiporni a Nótár Mary nevet. Fellebezésnek helye nincs ezt kimondta a bíróság.

Kiemelt kép: Nótár Mary – Forrás: Facebook/Nótár Mary