Testi sértés miatt vádat emeltek egy zalaegerszegi kutyatulajdonos ellen, mert az állat a lakásból kiszabadulva megtámadott az utcán egy járókelőt és maradandó fogyatékosságot okozott – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn a sajtót.

Pirger Csaba közölte: a jelenleg 59 éves vádlott a körbekerített ingatlanján tartott egy négyéves keverék kutyát.

Nem gondoskodott azonban megfelelően a mintegy 45 kilogramm súlyú kan kutya biztonságos őrzéséről, ezért az eb 2018 júliusában egy hajnalban kinyitotta a be nem zárt lakásajtót, majd az udvarra jutva – nem először – az ott tárolt holmikon keresztül átmászott a 140 centiméter magas kerítésen az utcára.

A sértett kora reggel a munkahelyére tartott, amikor a kiszabadult kutya az utcán rárontott, a fogaival a karjánál fogva a földre rántotta, majd az egész testét marcangolni kezdte.

Az állat támadásának az vetett véget, hogy a gazdája meghallotta a sértett segélykiáltásait, odasietett és a földre teperte a kutyáját.

A sértett mély, harapott sebeket szerzett, emellett többszörös csonttörést és számos más súlyos sérülést szenvedett, felgyógyulása négy hónapig tartott.

A kutyatámadástól elszenvedett, maradandó testi fogyatékosságnak minősülő sérülések miatt az eb gazdája ellen testi sértés miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció