A klinikai halálból hozta vissza a Budapesten a trolivezető a 19 éves lányt  -ezt a történetet osztotta meg a minap a BKK Facebook oldalán. Azóta a hír bejárta a magyar sajtót, a LikeNews.hu is beszámolt róla. A trolivezetőt kitüntette a BKV vezérigazgatója és megajándékozta Karácsony Gergely is, azonban a történetnek van egy másik, fontos szereplője is.

Nagy Dávid egy nagyvállalat pénzügyi osztályán dolgozik, és épp egy angolóráról tartott vissza a munkahelyére egy november végi napon, amikor a 77-es troli hátuljából valaki segítségért kiáltott, mert egy fiatal lány rosszul lett.

Dávid a busz elején utazott, azonnal hátrasietett. Az Indexnek azt mondta: ő volt az, aki nem sokkal később megkezdte a 19 éves Eszter újraélesztését, és egészen addig folytatta a mentőorvos telefonos útmutatása alapján, amíg a helyszínre nem értek a mentők. Ezzel a gyors segítséggel az orvosi szakvélemény alapján nemcsak megmentette a tizenéves lány életét, de azt is megakadályozta, hogy maradandó agykárosodást szenvedjen.

Az Index olvasóinak egybehangzó beszámolói szerint ugyanis Nagy Dávid több másik utassal együtt előbb stabil oldalfekvésbe tette az eszméletlen lányt, aki akkor még lélegzett, majd amint elállt a lélegzete és nem volt tapintható pulzusa, a többiek segítségével a hátára fordította, és megkezdte az újraélesztést.

Az eset előzményeit a LikeNews.hu cikkében, ide kattintva tudod elérni.

Nagy Dávid ezt írta az Indexnek:  „Tudomásukra szeretném hozni azt a tényt, hogy nem a trolivezető, hanem én végeztem az újraélesztést, én végeztem a mellkaskompressziókat.” Hozzátette azt is, hogy nem vágyik dicsőségre, sem cikkre, csak igazságtalanságnak tartja a sztori elferdítését.

Eszter édesanyja szintén megerősítette: a szemtanúk és az érintettek beszámolói alapján úgy tudja, lányát valóban Nagy Dávid, a 77-es troli egyik utasa élesztette először újra. Később a mentők is újraélesztették Esztert.  

A 19 éves lány anyja szerint ugyanakkor Vaskó Sándor lélekjelenléte is szükséges volt ahhoz, hogy a lánya életét meg tudják menteni, hiszen a trolivezető is pontosan azt tette, amire épp szükség volt:

  • időben megállt, és egyből leállította a trolibuszt;
  • lehúzta az áramszedőket;
  • értesítette a forgalomirányítást;
  • leszállíttatta a többi utast a troliról;
  • segítséget szerzett;
  • és végig a lánya mellett maradt, amíg szükség volt rá.

Eszter édesanyja hangsúlyozta, hogy mindenkinek, így a troli vezetőjének, Nagy Dávidnak és a többi, segítséget nyújtó utasnak is egyformán hálás, szerinte ugyanis csapatmunkára volt ahhoz szükség, hogy lányának életét a később kiérkező mentőkkel együtt megmenthessék.

A BKV Zrt. csütörtök este közleményben reagált az esetre.  A közlemény szerint azért osztották meg a történetet, mert minden hasonló esetben büszkék arra, hogy olyan kollégákkal dolgoznak együtt, akik ilyen helyzetben példamutatóan kezelik a helyzetet.

Kiemelt kép: Drávucz Eszter, a megmentett lány – Forrás: RTL klub