Elképzelhető, hogy Tóth Andit egyszer nem a zenei munkásságáért fogjuk ismerni, ugyanis kiderült, hogy az énekesnő írni is szeret, sőt a karanténban írt egy ifjúsági regényt.

Nem tudja mi lesz a sorsa

Andi az AC Newsnak elmondta, hogy egyelőre nem tudja mi lesz a könyv sorsa, lehetséges, hogy kifogja adni, de jelenleg a mostani feladataira fókuszál.

A fiókban tartja

Andi azt is elmondta, hogy az általa írt könyv a fiókjában hever, de ha úgy alakul akkor előfogja venni.

Egy éve nem látta a rokonait

Andi a lapnak azt is elmondta, hogy habár úgy tervezték, hogy együtt karácsonyoznak a családjával idén ez a terv a koronavírus-járvány miatt most lehet, hogy meghiúsul. Andi bátyja Németországban, édesanyja pedig Erdélyben él, sajnos a hazautazását megnehezíti, hogy amikor visszatér Budapestre, akkor két hét karanténba kerülne, de ezt a munkája miatt nem engedheti meg magának.

” Sajnos tavaly év végén voltam otthon huzamosabb ideig, idén pedig egy napot tölthettem együtt édesanyámmal, amikor átutazóban jártam arra, ezért persze jó lenne” – mondta Andi az AC Newsnak.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Hiányzik neki a színpad

„Nem panaszkodom, mert van mit csinálnom. Persze jó lenne, ha a fellépések újra beindulnának, és az embernek lenne több bevételi forrása, de igyekszek mindent úgy felfogni, hogy ettől lehetne sokkal rosszabb is a helyzetem. Anyagilag sokunknak nem könnyű, de engem édesanyám úgy tanított, hogy meg kell fogni a pénzt, hiszen nagyon szerény körülmények között nőttem fel”  – folytatta Andi.

Összeálltak a zenészek

Andi nem régiben több híres magyar zenésszel B. Nagy Rékával, Vastag Csabával, Kocsis Tiborral Gájer Bálinttal és Veréb Tamással feldolgozták Justin Bieber Mistletoe című karácsonyi dalát.

Kiemelt kép: Tóth Andi