Site icon LikeNews

Nem csitulnak a kedélyek: durvul a helyzet Evelin és az exe között, lépett a Gáspár család

A LikeNews.hu is beszámolt róla korábban, hogy Gáspár Evelin és a párja nemrégiben szakítottak, ám a lány egykori párja nem viselte túl jól a szétválást, ugyanis a férfi titokban készített intim fotókkal zsarolta a fiatal lányt.

Tavaly januárban jöttek össze

„Tavaly januárban jöttünk össze, és bár végig voltak gondok, karácsony előtt kiderült, hogy a volt barátnőjével levelezget. Akkor azt mondtam neki, egyetlen esélye van, ha elrontja, vége. Pár nap múlva úgy megbántott, hogy kiadtam az útját, de ő ezt nem fogadta el. Idejött a házunkhoz, megvárt, de nem egy csokor virággal, hanem durva szavakkal próbált rávenni: kezdjük újra. Sőt, egyszer még a szélvédőmet is betörte” – mondta a Blikknek Evelin. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A férfi nem törődött bele a szakításba

A lapnak a lány elmondta, hogy a férfi nem törődött bele a szakításba, így telefonon és üzenetekkel is zaklatta Evelint. Ezt követően Evelin már mindenhol letiltotta, ám a férfi a rokonok telefonjáról folytatta a zaklatási hadjáratot. Azonban mivel választ nem kapott, döbbenetes lépésre szánta el magát. 

Fotókkal zsarolta

„Korábban titokban, a tudtom és beleegyezésem nélkül készített rólam fotókat. Például ahogy zuhanyzok, vagy amikor a WC-n ültem. Persze, ezek kiderültek, és többször megkértem, hogy törölje ezeket a képeket, ám nem tette meg. Szerintem már akkor is az járt a fejében, hogy ezekkel fog zsarolni” – mondta a lapnak indulatosan Evelin.

A netre is feltöltötte

A fotókat a férfi pár nappal ezelőtt fel is töltötte a netre, ám hamar törölte is őket, ennek ellenére rengeteg emberhez eljutott. “Ennek ellenére még mindig azzal zsarol, hogy körbeküldi mindenkinek, de eladni is megpróbálta, 50 ezer forintot kért darabjáért. Hazugságokat terjeszt rólam, hogy leszbikus vagyok, drogozom, sőt, árulom is a kábítószert.” – árulta el a lapnak Evelin, aki arról is beszélt, hogy a hónapok óta tartó zaklatás nem volt elég a férfinak, ugyanis az egész családja elment Evelinékhez és botrányosan viselkedtek, üvöltöztek, kiabáltak. EZ IS ÉRDEKELHET: Kőkemény őszinteséggel vallott karrierjéről, szerelmeiről, magánéletéről Gáspár Evelin Lakatos Leventének – videó

A házukhoz mentek balhézni a rokonok

“Nagyon megijedtünk. Megfenyegettek, hogy vonjam vissza a feljelentést, és hogy gondolkozzak el, hogy jobb lenne nekem is, ha felhagynék a celebléttel, visszamennék a fiúhoz és gyereket szülnék neki, de hát erről szó sem lehet. Látni nem akarom többé!”

Evelin közösségi oldalán is elmesélte, mi történt

Evelin az eset után a közösségi oldalán is megosztotta a történetét, a posztban azt írja zaklatás áldozatává vált. “A volt párom, akivel egy évig jártunk, az év eleji szakításunk óta az életemre tör. Üzenetekben zaklat, nem ritkán személyesen is megkeres, de arra is volt példa, hogy az autóm szélvédőjét betörve találtam. Képtelen elfogadni, hogy továbbléptem. Sokszor próbáltam megértetni vele a helyzetet, de sajnos mindhiába. A nyilvánosságban nem beszéltem a történtekről, egyrészt nem akartam a magánéletemet kiteregetni, másrészt olyan típus vagyok, aki siránkozás helyett a megoldásra törekszik, de a volt párom mostani lépésénél úgy érzem, itt az ideje felszólalnom. Elég! Elegem van abból, hogy egy értetlen férfi azt gondolja, a fizikális erejével, vagy zsarolással megváltoztathatja az érzéseimet, és magához láncolhat.” NE HAGYD KI! “Zsolti szégyellje magát” – Győzike kiakadt fivérére, miután megtudta, hogy brutális összegért árulják az egykori szülői házukat

Győző is kiáll a lánya mellett

Győzike egyébként a Blikknek is elmondta, bármeddig képes lenne elmenni azért, hogy megvédje a lányát. “Ha kell, a lányomért harcolok, ha kell, tűzbe megyek érte, mert ez mindennek a teteje”” – mondta a lapnak Győzi.

Boldizsár állítása szerint Evelin megcsalta őt

„Hétfőn tudtam meg, hogy Evelin az unokatestvéremmel csal meg engem, láttam őket együtt. A fiú bevallotta, hogy így igaz, Evelin viszont tagadta az egészet. Szégyellem magam, rosszul viselkedtem, és össze voltam zavarodva, ezért kitettem az internetre Evelinről meztelen fotókat, és csúnya dolgokat írtam róla, de ezt nagyon megbántam. Megígérem, hogy soha többet nem teszek ki róla ilyen képet” – mondta néhány napja Boldizsár a Blikknek.

Távoltartási végzést kérnek

A Gáspár család ügyvédje, dr. Erdei Zoltán elmondta, hogy ügyfele korábban már tett feljelentést a rendőrségen és akkor is kért távoltartási végzést a férfi és az édesapja ellen, de ezt szóban elutasították, mert nem látták indokoltnak, ezért most újra kérvényezik. „Tapasztalatom szerint addig nem lép a hatóság, amíg nem történik fizikai bántalmazás vagy tettlegesség, viszont ez a végzés pont ezt hivatott megelőzni. Elsődlegesen a férfi édesapja ellen kérvényezzük a távoltartást, ugyanis a telefonban életveszélyesen megfenyegette a családtagokat. A nyomozás jelenleg is tart, rengeteg adatot kell beszerezni, de reméljük, helyt adnak a kérelemnek” – mondta a család védője a Blikknek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Gáspár Evelin – Forrás: TV2

Exit mobile version