Kisfiával kertészkedik Kardos Eszter! A csinos színésznő a közösségi oldalán tette közzé a fotót, ahol éppen nagy munkálatokban voltak fiával, Erikkel. A kisfiú úgy tűnik örömmel vette ki a részét a házimunkából.

Elültették a kedvenceit

“Idén is elültettük Erik kedvenceit, illetve ő csinálta egyedül! Hároméves és már mennyi mindent tud… Reméljük, nem fagy el és sokat szüretelhetünk a saját paradicsomunkból” – írta Eszter a bejegyzésében. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Íme, a fotó

Már két gyermek édesanyja

Erik után nemrégiben megszületett Eszter és párja második gyermeke, egy kislány, aki a Zita nevet kapta. Mint megírtuk Eszter akkor az RTL-nek adott interjújában elárulta, hogy első gyermekük, Erik is tervezett baba volt és most a kistesó szintúgy. Ami az egész dologban a legmeglepőbb, hogy mindkét várandóssága pikk-pakk összejött, gyakorlatilag épphogy elkezdtek próbálkozni, Eszter szinte rögtön teherbe is esett. 

Eszter mindenben számíthatott a férjére

A boldog kismama a HOT! Magazinnak számolt be a szülés részleteiről: elmondta, hogy a második szülés valóban könnyebb, mint az első, ennek ellenére nem tagadja, szüksége volt a férje támogatására, aki a koronavírus ellenére is lehetőséget kapott rá, hogy a felesége mellett legyen.

Végig mellette volt

„Segített mindenben, végig kísért, ahogy vajúdtam a labdán és a zuhanyzóban is, még a levegővételben is számíthattam rá. Nem is tudom, mi lett volna, ha nincs mellettem” – árulta el Eszter a lapnak. KAPCSOLÓDÓ! Gólyahír: megszületett a Barátok közt sztárjának kislánya – Ezt a nevet kapta a pici

Nem kért fájdalomcsillapítót

„Felállhattam, sétálhattam, javasolták is, hogy így tegyek, mert a gravitácó támogat abban, hogy minél gyorsabban kibújjon a gyermek. Minden ‘feladat’ után mondták, hogy előrébb járunk. Egyébként ahogy beértünk a kórházba, rögtön a szülőszobára kerültem, folyamatosan vizsgáltak CTG-vel, majd jöttek az egyre sűrűbb fájások. Gondolkodtam, hogy kérek fájdalomcsillapítót, de olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt rá idő, az orvosom is csak az utolsó húsz percre ért be.”

Hercegnős nevet kapott a kicsi

„Hercegnős nevet szerettünk volna adni neki, és Zita volt az utolsó magyar királyné. Rövid, talán nem elcsépelt névről van szó, akikkel beszéltem előtte róla, mindenki azt mondta, csak szép Zitákat ismer… Az egész várandósságom és maga a szülés is minden kellemetlenség nélkül zajlott, de azt hozzá kell tennem, hogy minden nő előtt le a kalappal, mert azért voltak necces pillanatok. Ám leírhatatlan a boldogságunk, s minden fájdalom egy szempillantás alatt megszűnik, ahogy ránk néz a gyermekünk, mi egymásra nézünk, és tudjuk, hogy ez a pici belőlünk lett” – árulta el a Barátok közt egykori Vandája. 

Vandaként ismerték meg

A színésznőt az ország a Barátok közt Vandájaként ismerte meg, aki 2007 eleje óta erősítette a csapatot kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kardos Eszter is elmondta, hogy Vanda karaktere végig kísérte a gimnáziumi évek, az első szerelmek, a diplomaszerzés, a házasság és az első gyermekének születését.

22 év után véget ér a Barátok Közt

A LikeNews is megírta, hogy a tavaly év végén kiderült, hogy nyáron leköszön a képernyőről a 22 éve futó Barátok közt, ezért is biztos, hogy Kardos Eszter már nem fog visszatérni a sorozatba. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kardos Eszter – Forrás: RTL Klub