Site icon LikeNews

Nem folytatja a közös munkát a LifeTV Berki Krisztiánnal

Rájár a rúd Berki Krisztiánra! A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy a híresség ellen vádat emeltek büntetőfékezés miatt, ám most úgy tűnik, hogy a munkahelyét is elvesztette.

Tavaly augusztus óta műsorvezető

A celeb tavaly augusztus óta vezeti a LifeTV Bréking! című műsorát, valamint egy ideje a Van életünk című reality szereplője a feleségével, Mazsival. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Érett egy ideje

Kiderült, hogy a csatornánál már érett egy ideje, hogy megválnak Berkitől, így annyira nem érhette váratlanul a botrányokkal teli celebet sem. Egyelőre nem tudni, hogy a legújabb vádemelésének köze van-e ahhoz, hogy távoznia kell.

Még leadják az eddigi részeket

A reality show felvett részei még adásba fognak kerülni, de a rajongóknak hamarosan búcsúzniuk kell a Berki házaspártól.

Eltűnt a plakátokról

Berki Krisztián egyébként nem szerepel a csatorna legújabb plakátjain sem, pedig azok még a büntetőfékezős botrány kirobbanása előtt készültek, így elképzelhető, hogy már tényleg korábban is tudták, hogy nem kívánnak majd Berkivel dolgozni.

Ezt mondta a LifeTV

A Blikk megkeresésére a LifeTV is reagált az ügyben. „Jelenleg futó kampányunkban a LifeTV azon arcai szerepelnek, akiket a tavaszi időszakban a kiemelt programjaink műsorvezetőjeként láthatnak a nézők. Berki Krisztián jelenleg nem vezet műsort, hanem többed magával, a Van életünk című realitynk egyik szereplője. Terveink szerint ezt a műsort még hosszú hetekig élvezhetik a nézők, de természetesen nem lehet kizárni, hogy később újabb szereplők tűnnek fel a műsorban, a jelenlegi történetek közül pedig esetleg egyik-másik lezárul” – mondta a csatorna a lapnak.

Puzsér Mazsit sajnálja

Közben Puzsér Róbert egy videót tett közzé, ahol arról is beszél, hogy Berki Krisztián feleségét, Berki Mazsit sajnálja,ahogy a megmagyarázhatatlant próbálja megmagyarázni, utalván a büntetőfékezős ügyre. Mazsi ugyanis néhány napja egy videóban próbálta meg megvédeni a férjét. „Bevallom, nagyon sajnálom Berki Krisztián feleségét, Mazsit, ahogy sírva magyarázza a magyarázhatatlant, ahogy politikai összeesküvésekkel vádaskodik, az egyszerűen tragikus. Ilyenek lehetnek a szekták mélyén élő szerencsétlenek, akiknek kimosták az agyát, elvették a józan eszét és az erkölcsi érzékét. Alighanem ez az, amihez Berki Krisztián egyedül ért” – mondta Puzsér a videóban. KAPCSOLÓDÓ! “Soha nem sodort volna veszélybe a férjem” – Berki Krisztián felesége, Mazsi is reagált a férje vádemelésre

Ez történt 2018-ban

Az esetről korábban a LikeNews.hu hírportál is beszámolt, mint megírtuk Berki Krisztián még 2018-ban egy Bentley-vel Párkányból tartott hazafelé, amikor megelőzte a BKK buszát, majd utána jobbra akart befordulni. Csakhogy a busz hátulról nekiment, összetörte a 70 millió forintos luxusautó farát.

A busz a megállóhoz érve lassított

A vád szerint a vádlott 2018. március 17-én, Budapest, 3. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le – és felszálló utas hiányában nem állt ott meg, áll az ügyészség közleményében.

Záróvonalon előzött

A vádlott záróvonal és előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudált egymásra.

Túllépte a megengedett sebességet, majd jött a vészfékezés

A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt. Az autóbusz vezetője vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: LifeTV

Exit mobile version