A teljes autósporttársadalom gyászolja Tóth Zsolt navigátort, aki szombaton szenvedett halálos balesetet a Miskolc Rally Bánkút–Mályinka közötti gyorsasági szakaszán.

Amint arról a KékFény is beszámolt, Tóth Zsolt és a pilóta, Dudás Gergő autója a szombaton, a Miskolc Rallyn, átszakította a szalagkorlátot. A korlát egy része a motor és a kerék között az utastérbe fúródott, majd a jármű továbbsodródott, míg egy fának nem csapódott. A navigátor a helyszínen életét vesztette, Dudást komolyabb sérülések nélkül, sokkos állapotban szállították kórházba.

A 48 éves navigátor három lány édesapja volt, családja mellett évtizedek óta az autósportnak élt, társai imádtak mellette versenyezni.

„Nemcsak a társam, a barátom volt, nem tudom felfogni, hogy nincs többé. Közel álltunk egymáshoz, többször vigyáztam a lányaira, amikor éppen dolga volt. A családja, a kislányai voltak a mindene, amikor pedig felvette az overallt és a sisakot, csak a versenyzés létezett számára” – mondta a Blikknek egykori pilótája, Kőváry Barna.

Ollé Sándor hosszú éveken át volt Tóth Zsolt pilótája. Nap mint nap beszélgettek, barátja halála borzasztóan megrázta.

„Tavaly megbeszéltük, én már nem tudom, és nem is akarom a leggyorsabb fiatal pilótákkal felvenni a versenyt, ő azonban szeretett volna továbbra is nagy sikereket elérni, s csatlakozott a fiatal Dudás Gergőhöz, akinek meg akarta tanítani a versenyzés csínját-bínját. Különleges ember volt, soha nem akart átlagos lenni” – mondta Ollé Sándor.

2015-ben egy interjúban Tóth Zsolt ezt mondta: „Jó pár éve feltettem magamnak a kérdést, hogy akarok-e még 180 km/órával száguldozni a fák között, aztán rájöttem, hogy igen. Huszonhat éve ezt csinálom, eköré szerveződik az életem, ezt élvezem”

Kiemelt kép: Tóth Zsolt – Forrás: MNASZ.hu