Mégsem szeretnék a Tokodon élő testvérek, ha anyjuk részt venne édesapjuk temetésén. Az asszony ugyanis két hete leszúrta férjét. Most előzetes letartóztatásban van, viszont jelezte, hogy a temetésen részt akar venni.

A LikeNews.hu is beszámolt arról, hogy Tokodon egy nő italozás után megszúrta férjét. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy bele is halt.

Kegyetlenül végzett férjével

Gyerekeik arra értek haza, hogy D. Eleonóra véres késsel a kezében apjukon fekszik és artikulátlanul ordibál.

Pár perccel később az ittas asszony felugrott, ruhát cserélt, és megpróbált elmenekülni a helyszínről. Gyerekei azonban nem engedték ezt, utánairamodtak és megakadályozták a szökését.

„Amikor megláttuk, hogy anyánk mit csinált, azonnal tudtuk, hogy nincs tovább, számunkra ő többé nem létezik. Elvette tőlem és a testvéreimtől az édesapánkat, erre nincs bocsánat. Azóta is rémálmok gyötörnek, szinte aludni sem tudok, annyira kikészített apánk elvesztése és amit láttam. Sosem felejtem el a vérben úszó szobát és édesapám holttestét. Félek, hogy lelkileg soha nem épülök fel ebből a tragédiából – mondta a Blikknek a házaspár egyik fia.

Ezután a gyerekek megfogadták, hogy soha többé nem akarják látni anyjukat. Az asszony azonban jelezte, hogy a temetésen részt akar venni. Gyermekei ebbe beleegyeztek, mert egyszer még találkozni akarnak vele, hogy kérdőre vonják, miért is tette ezt a kegyetlenséget az apjukkal.

Meggondolták magukat

A gyászoló fiú most azt mondja, mégsem szeretnék, ha anyjuk megjelenne a temetésen. Viszont a találkozást nem vetették el.

„Amennyiben lehetséges, kérünk egy, de csak egyetlenegy beszélőt, és ott megkérdezzük tőle, hogy miért oltotta ki apánk életét. Amint a választ megkapjuk, egy életre elfelejtjük ezt a nőt. Sajnos így kell fogalmaznom, mert nekünk nemcsak az édesapánk, hanem az édesanyánk is meghalt” – mondta a fiatal férfi.

Kérvényt írnak a Büntetésvégrehajtási Intézetbe, hogyha anyjuk engedélyt kér arra, hogy a temetésen részt vegyen, akkor azt utasítsák el. A férfit március 6-án temetik el Dorogon.

Rendezetlen volt a portájuk

A Vasárnapi Blikk információi szerint D. Eleonóra és férje, Molnár Ferenc a tragédia előtt nem kevés bort ivott, majd összevesztek valamin, a felbőszült asszony ott egy késsel vetett véget a szóváltásnak. A helybéliek elmondásából kiderül, hogy a pár szinte mindennap felöntött a garatra, legtöbbször kannás borral a kezükben látták őket az utcán sétálni. Albérletüket egyáltalán nem tartották rendben, a ház kertje valóságos lomtár volt. Amit összeszedtek, azt ott ledobták, és többé nem nyúltak hozzá. A hangos mulatozások sem álltak tőlük távol, az italozást mindig ordító zene kísérte.

A LikeNews.hu többször beszámolt a tokodi gyilkosságról. Az erről szóló cikkeinket itt tudod elérni.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu