A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek.

A legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni. Az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek. A pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.

Ezek alapján a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadó képességének a felével üzemelhet. Az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert.

A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg. Ahol működik, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak. A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében. A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot, vagy plexi védőfalat biztosítanak majd.

A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek – sorolta. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik – tette hozzá.

Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek. A gőz-, és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni – mondta. A gyógyvizes medencék és termál medencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.

Országszerte a szövetség tudomása szerint négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.

MTI/Kiemelt kép: illusztráció