Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának a vendége volt, ahol a koronavírus járvány erősődő, második hullámáról is beszélt, illetve azt is mondta, hogy felfüggesztik a halasztható műtétek végrehajtását.

Az operatív üléséről érkezett

A miniszterelnök az  Operatív törzs üléséről érkezett a stúdióba, a jelenlegi elemzéseik szerint november 21-én kell 2200 új intenzív ágy, amihez van lélegeztetőgép, valamint december 10-ére újabb 4400 új ágy szerzésére lehet szükség. Orbán Viktor azt mondta, hogy itt van a magyar teljesítőképesség határa, 30-32 ezer fővel számolva.

Elhalasztják a műtéteket

Néhány órán belül megszülethet a döntés a halasztható műtétek átütemezéséről – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában. Ezt a a Magyar Orvosi Kamara kérte már korábban, és azért szükséges, hogy legyen elég orvos és ápoló a koronavírus-fertőzöttek ellátására.

Szőcs Gézáról is megemlékezett

„Isten nyugosztalja” – mondta Orbán. Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta, Szőcs Géza 67 éves korában hunyt el, halálhíre csütörtök este érkezett, a miniszterelnöki megbízott napok óta lélegeztetőgépen volt, koronvírus fertőzéssel került az intenzív osztályra.

Az elhunytak statisztikáit is kielemezték

A koronavírusban elhunytak átlagéletkora 76 év felett van, így a fiatalokat arra kérte, hogy gondoljanak az idős nagyszüleikre is ne csak magukra, ugyanis ők sokkal könnyebben kapják el a vírust.

700 járványmentes település

A fertőzés településszerkezetét tekintve csupán 700 olyan település van az országban, ahol nem jelent meg a koronavírus. 98 óvodát zártak be, 7 iskola van oktatáson kívül, 23-ban pedig távoktatás, 78-ban vegyes oktatás zajlik.

Oktatás

A miniszterelnök azt mondta, hogy „próbáljuk nem bezárni az iskolákat” Aztán felsorolta, hogy 23 intézményben távoktatás, 78- pedig vegyes oktatás zajlik. Eddig 97 óvodák kellett bezárni.

Jobb, ha bejárnak az iskolába

„Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat”, 7 hét van hátra a téli szünetig,”addig kellene kibírni”. Ha a diákok „nincsenek benn az iskolában, az nem azt jelenti, hogy otthon fognak maradni. A biológia működik, az ember ilyenkor megy” – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért jobb, ha diákok bejárnak az iskolába, és nem maradnak otthon.

76,1 év az elhunytak átlagéletkora

A járvány elérte a családokat, rokonokat, ezért szerinte ne tévesszen meg senkit, hogy esetleg a fiatalok könnyebben átesnek a fertőzésen. „76,1 év az elhunytak átlagéletkora: ezért ne keverjék össze a fiatalok maguk egészségügyi helyzetét a szüleik, nagyszüleik helyzetével.”

Sokan viselik a maszkot

A hétfőtől érvényes kötelező maszkviseléssel kapcsolatban azt mondja: „jobb az arány, mint amire számítottam.” De ha az üzletek, vendéglátóhelyek, mozik, „nem tartják be ezt az előírást, akkor egy választásunk van: be fogjuk zárni.”

Nem szeretne ijesztgetni senkit

„Nem szeretném ijesztgetni a magyarokat” – mondta Orbán. A miniszterelnök szerint a hétfői szigorítások óta javult a fegyelem, és sokan betartják a maszkviselési szabályokat – írja a Blikk.

Rátért a jogrendre

A tavaszi hullámmal ellentétben most azért adtak meg a határidőt a rendkívüli jogrendnek, mert most már sokkal inkább látják, hogy mikor lesz vége a járványnak.

90 nap

„Nem azért kértük 90 napra, mert az ellenzék ezt kérte múltkor, hanem azért, mert akkor nem tudtuk, mikor lesz vége a járványnak, de most látjuk” – mondta Orbán.

Vakcina

A miniszterelnök azt mondta: „Látjuk az alagút végét, egyre jobb híreink vannak a vakcináról. Valamilyen vakcina rendelkezésre áll majd, erre a 90 nap elegendő lesz.

A bécsi terrortámadásról is megemlékezett

A kormányfő szerint a tragédia arra figyelmeztet, hogy a járványon kívül másra is oda kell figyelni, ami a világban történik.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Orbán Viktor