Site icon LikeNews

ORFK: anyagi és egyéb támogatást is kap az Újpesten megkéselt rendőr és járőrtársa

Anyagi és egyéb támogatást is kap az Újpesten megkéselt rendőr és járőrtársa – mondta el az MTI-nek az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön.

Távolléti díjat kapnak

Gál Kristóf hozzátette: az Újpesten 2020. december 24-én reggel történt rendőri intézkedésben érintett két kollégája – mint ahogy minden, a szolgálata ellátása közben balesetet, sérülést elszenvedő rendőr – egészségügyi szabadsága alatt távolléti díjat kap.

December 24-én történt

Tavaly december 24-én egy zavartan viselkedő férfi rátámadt Budapesten egy IV. kerületi társasházhoz kiérkező járőrpárosra, amelynek egyik tagját – egy 26 éves rendőrt – többször megszúrta. A járőrpáros másik tagja, egy 23 éves őrmesternő több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. A megkéselt rendőr azóta is kórházban van.

Elkötelezettek

A rendőrség elkötelezett amellett, hogy valamennyi, hasonló helyzetbe kerülő tagjáról – a jogszabályok által biztosított lehetőségeket kihasználva – maradéktalanul gondoskodjon – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve: az anyagi és más ellátás nem korlátlan, de a szervezet pluszjuttatásokkal támogatja a megsérült munkatársakat.

Segítik őket

A konkrét esetről szólva ismertette: a két rendőr eseti segélyt kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól és az Országos Rendőr-főkapitányságtól, a férfi kolléga pedig a Belügyminisztériumtól is. Ezenfelül – mondta az ORFK szóvivője – parancsnokaik minden lehetséges módon segítik munkatársaikat: például ha a vidéken élő családtagjaik meg akarják látogatni őket, kifizetik utazásuk és szállásuk költségét.

Lelki támogatást is kapnak

Az anyagi támogatás mellett a lelki felépülést is támogatja a szervezet – mondta a szóvivő. Hozzátette: mind az életveszélyes sérülés, mind pedig a lőfegyverhasználat közvetlenül vagy közvetve pszichés egyensúlyvesztést, akut stressz- vagy krízisállapotot, a későbbiekben pedig poszttraumás pszichés megbetegedést okozhat. A rendőrség szakemberei – speciális pszichológiai protokoll alapján – egy rendkívüli eseményt követően egyéni vagy csoportos kríziskezelést nyújtanak az érintetteknek. Ha a pszichológus az érintettnél olyan jeleket tapasztal, amelyek arra utalnak, hogy pszichés egyensúlyvesztés következett be, felajánlja a további egyéni mentálhigiénés gondozás lehetőségét.

Hasonló helyzetben lévőknek is segítenek

Gál Kristóf arról is beszélt, hogy érvényben van a Belügyminisztérium által kötött, a személyi állományt érintő csoportos élet- és balesetbiztosítás, amelynek ügyintézésében szintén segítséget nyújtanak a hasonló helyzetbe kerülő rendőröknek.

Mindenre emlékszik

„Minden pillanatra emlékszem, arra is, amikor társam már biztonságban van” – meséli egy videóban az összeszurkált rendőr, aki a támadás után levonszolta magát a hatodik emeletről a földszintre. A küzdelmes lejutás alatt a férfi rádión riasztotta a munkatársait, hogy hívjanak neki mentőt, mert különben el fog vérezni.

Mindene véres volt

A sérült rendőr egész testéből ömlött a vér, ezért Peti biztos is volt benne, hogy nem éli túl a brutális támadást. A késelés után fel is hívta az édesanyját, hogy tájékoztassa, mi történt vele.

„Ne haragudj, de meg fogok halni”

Petinek sikerült az utolsó erejével felhívni az édesanyját, de szerencséjére nem következett be az, amit mondott neki, mert túlélte a támadást.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: helyszíni felvétel a támadás után – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Exit mobile version