Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián – közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.
Bronzérmet és dicséretet kaptak
A Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán azt írta: a kilenc versenyzőből négyen (Mátéfy Ádám, Ludányi Levente, Tordai Tegze, Varga Vázsony) ezüstérmet, hárman (Mendei Barna, Simon Tamás, Takács Dóra) bronzérmet, ketten pedig (Kertész Balázs, Kozák András) dicséretet kaptak.
A győztes csapatban is volt magyar diák
A csapatversenyben nemzetközi csapatokat alkottak, és az első helyezett csapatban is volt egy magyar diák: Mátéfy Ádám – írták.
NE HAGYD KI!
Megszólalt a Szadán elpusztult állatok gazdája, René Casselly
2006-ban született meg az ötlet
A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből.
Ez is érdekelhet:
Az űridőjárást kutathatják az ELTE csillagászai
Népszerűvé szeretnék tenni a csillagászatot és az asztrofizikát
Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét, a MÁV azt kéri, kedden ne utazzanak vonattal
- Tűz a budapesti nagybani piacon: sült narancs hegyek és ládaszámra elszenesedett paradicsom a helyszínen – Videó és friss fotók
- Pusztított a vihar Budapest környékén: napelemeket szakított le a szél Szentendrén, óvodára dőlt egy fa Budakeszin, lezárták a repteret
- A kikötőkben törte össze a hajókat a vihar, letarolta az alsőörsi büfét egy fa – Brutális videók és képek
- Lecsapott a vihar Budapestre és környékére, kidőlt fák, elöntött utcák mindenfelé – Fotók