Rátámadt osztálytársa és annak anyja egy gyerekre Borsodban. Most vádat emeltek a bántalmazó anyuka ellen.

Megfenyegettek, rángattak és megvertek egy gyereket 2019 novemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó egyik iskolájában.

A gyerekre osztálytársa és annak anyja támadt rá egy kora délutánon, tanítási óra közben, egy korábbi vita miatt.

Miután megfenyegették a gyereket, a nő fia ütni kezdte az osztálytársat, majd amikor ő befejezte, a nő többször megütötte a fiút, és ruhájánál fogva rángatta. A verés azért ért véget, mert az iskola karbantartója közbeavatkozott. 

„A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy az azt észlelő osztályközösség tagjaiban megbotránkozást és riadalmat keltsen” – írja közleményében az ügyészség.

A nő beismerte a tettlegességet, szabadlábon van. A Szikszói Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat, és tárgyalás mellőzésével, közérdekű munka büntetésre tett indítványt.

Kiemelt kép: illusztráció