A Nyíregyházához közeli Mándokon bepöccent a kukásokra, autóval fékezés nélkül közéjük hajtott, kettőt elgázolt, majd a sérülteket megöléssel fenyegette, azok gyorsan felpattantak és a közeli kisboltba menekültek. Bezárták az ajtót, de az őrjöngő autós be akart törti. Közben szóltak a rendőröknek, akik elfogták a dühös autóst, emberölés kísérlete miatt elfogták őt és az utasát, aki az egészben segített neki.

Bepöccent az autós

Hulladékszállítást végző munkások kértek segítséget a rendőrségtől tegnap, december 4-én a Nyíregyházához közeli Mándokon. A segélyhívóra tett bejelentésben elmondták, hogy munkájukat végezték, amikor egy autó érkezett, amelynek a sofőrje kiszállt, és egyikükkel szemben támadólag lépett fel, szidalmazta és bántalmazta – írja a Kékvillogó.

Visszajött és gázolni akart

Az ismeretlen férfi ezután visszaült autójába és elhajtott. Kis idő múlva az autós visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott gépkocsijával.

Az elgázolt munkástól betört szélvédő

Két embert elütött

Kettejüket, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkezett férfit elgázolt, csupán a hulladékszállító tehergépkocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából.

A sérültek felugrottak és menekülni kezdtek

A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, és a gázolás után az utas szállt ki a járműből, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni.

Egy kisboltba szaladtak a dühös férfi elől

A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki, és megöléssel fenyegették őket.

Megérkeztek a rendőrök

A kiérkező záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták, a sofőrt pedig a közeli orvosi rendelőben, ahová bevitte megsérült rokonát, aki a munkásoknak csupán segíteni akart, de őt is elgázolta.

A mentők kórházba vitték a sérülteket

A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek, aznap kijöhettek a kórházból.

Emberölés kísérlet miatt kell felelniük

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki H. B. 38 éves és M. I. 40 éves mándoki lakosokat. H. B.-t őrizetbe vették, a bűnsegédi magatartással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet.  

Rendőrségi videó az elfogásról

Kiemelt kép forrása: Rendőrség