Két nap alatt több mint ötven liter házi pálinka gyűlt össze a Fejér megyei Abán, miután a polgármester múlt héten arra kérte a helyieket a Facebookon, hogy akinek van otthon, segítse az önkormányzatot pálinkával, amelyből fertőtlenítőszert készítenek a hétvégén.

Fertőtlenítőszer pálinkából

A városvezetésnek az a terve, hogy először újrafőzik a beadott pálinkát, majd amikor az alkohol eléri a 70 fokot, glicerint és illóanyagokat adnak hozzá, és már kész is van a fertőtlenítőszer. Igaz, a belekevert levendula ellenére lesz egy kis pálinkaszaga az előállított anyagnak, de még mindig jobb a pálinkaszag, mint a koronavírus – mondta az Indexnek Mikula Lajos. A polgármester az elmúlt napokban igyekezett mindent megtenni azért, hogy a Abán megfékezzék a koronavírus terjedését.  

 „Mindenkinek ugyanarra van szüksége, így nem csoda, hogy hiánycikk lett belőle az országban. Mi időben ébredtünk, már több mint két hete beszereztük a kézfertőtlenítő-adagolókat, és fertőtlenítőszerből is betáraztunk. Jövő héten még biztosan kitart a fertőtlenítő, de az már látszott a napokban, hogy muszáj lesz még vásárolni. Aztán kiderült, hogy nem lehet már kapni”– ismertette a felhívás előzményeit a polgármester. Így jött tehát az ötlet, hogy készítsenek maguk fertőtlenítőszert házi pálinkából, amelyet remélik, már pár napon belül szét is tudnak osztani a településen.

Begyűjtik a disznótoros fesztivál kötényeit

Nem ez volt az egyetlen szokatlan felhívás az abai önkormányzat Facebook-oldalán az elmúlt napokban.  
A disznótoros fesztiválra készültek Aba kötények. Néhány kötényt a rendezvény végén elfelejtettek visszaadni a segítők. Ezekre most szükség lenne, mert használnák őket az önkormányzati munkatársak– tette közzé alig pár órával később az újabb bejegyzést a polgármester. 

Mint kiderült, nem disznóvágást terveznek Abán, hanem már a kijárási tilalom esetleges bevezetésére készülnek. Az önkormányzat dolgozói viselik majd a kék színű kötényeket, így egyszerűbb lesz megkülönböztetniük a rendőröknek, hogy a kijárási tilalom alatt ki lehet kint az utcán, és kinek kellene otthon maradnia.

Ezekben a kék kötényekben viszik majd az óvónők és az önkormányzati dolgozók a nyugdíjasoknak az élelmiszert, és ezzel Mikula szerint nagyobb eséllyel tudják elkerülni azt is, hogy csalók verjék át az időseket.

Nincs több bandázás a dohánybolt környékén 

A 4500 fős kisváros önkormányzata a trafikok előtt is betiltotta az alkoholfogyasztást és a dohányzást. Továbbá arra kérte a dohányboltok tulajdonosait, hogy függesszék fel a kávéfőzést, vigyék el az asztalokat, székeket, hogy ne lehessen helyben elfogyasztani az ott vásárolt termékeket.

Kiemelt kép: Polgármesteri Hivatal, Aba – Forrás: aba.hu